Egyre másra jelennek meg cikkek és könyvek, amelyek a siker biztos receptjét ígérik nekünk, melyek pontokba szedve közlik velünk, mit tegyünk vagy ne tegyünk, ha pedig túl sok a felesleges pénzünk és időnk, akkor különböző előadásokra,…




„A fővárosa Budapest és mindenkit Lászlónak hívnak” |
Így tesz tönkre a magyar „autókereskedő” – 2. rész
Az első rész megjelenését követően a férjemet felhívta az eladó és nehezményezte, hogy őt negatív színben tünteti fel a cikk. Ezért ezúton szeretném tisztázni, hogy ennek a cikknek nem az a célja, hogy az eladót lejárassa,…
Így tesz tönkre a magyar „autókereskedő” – 1. rész
A címben az autókereskedő nem véletlenül szerepel idézőjelben. Egyrészt, akivel minket szerencsétlenségünkre összehozott az élet, az valójában nem nevezhető kereskedőnek, és egy ideális világban sokáig nem is lehetne piaci szereplő, hiszen a rendszer kivetné magából, ahogy…
Letekered az ablakot. Szól a zene. Belelazulsz a világba.
Judit és István hétköznap „rendes”, konszolidált emberek, egy nagy cég alkalmazottai, mintaszülők. Ám a látszat senkit ne tévesszen meg, valójában egy igazi őrült páros ők ketten! A hazai és külföldi rock és reggiefesztiválok állandó részvevői –…
5 film az utazásról, ami arra késztet, hogy világgá menj
Amikor megnézel egy utazásról szóló filmet, akkor felpezsdül a véred, napokig ez jár a fejedben, és arról álmodozol, hogy bárcsak a főszereplő helyében lehetnél? Ez bizony annak a biztos jele, hogy neked úton lenne a helyed….
A feminizmus azért is harcol, hogy a férfiak sírhassanak! – interjú egy feministával
Rosszabb vagy, mint három fiú? Nagyon szemtelen vagy lány létedre! – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én bizony rendszeresen kaptam meg az ilyen, és ehhez hasonló szidalmakat az iskolában, és folyton azzal szembesültem, hogy…
„Izgultam, hogy mikor fog kigyulladni” – egy cipészlány a kaptafánál
Kalóz, matróz vagy világutazó – ez volt a válasz, ha valaki gyerekkorában megkérdezte Gyurkovics Rónától, mégis mi szeretne lenni. Később úgy tervezte, hogy apja nyomdokaiba lép és festőművész lesz, végül az ELTE földrajz szakán kötött ki,…
Ne fürgyé’ le! – avagy néhány komment és a válasz rájuk
Nem kell rettegve várnunk a zombiinváziót, hiszen az valójában már régen bekövetkezett, csak éppen nem az utcán csoszognak felénk nyáladzva, holdkórosként maguk elé emelt karokkal az agyhalottak, hanem a világhálón keresztül kúsznak be otthonainkba klaviatúra felett…
„Ha azt hiszed, itt szomorúak az emberek, akkor tévedsz”
Miért lesz egy diplomás, több nyelven beszélő orosz-ukrán srácból utcazenész Budapest aluljáróiban? Miért jobb Budapesten élni, mint Kijevben vagy Svájcban? És mi a helyzet a rendőrökkel? Dimitrij orosz apa és ukrán anya gyermekeként, Oroszországban látta meg…
5+1 legjobb dolog a furgonlakólétben
Az egyik barátnőmmel sétáltunk, amikor nekem szegezte a kérdést: na mesélj, milyen volt? (A kérdés röviden arra vonatkozott, hogy meséljek arról, mi minden történt velem azóta, amióta legutóbb találkoztunk) „Hátőőő…” – körülbelül ennyit sikerült hirtelen kinyögnöm,…