„A jótett körbejár” – mondta egyszer egy interjúalanyom, aki pár ezer forinttal a zsebében hagyta el az országot, hogy Angliában új életet kezdjen, majd tíz évvel később világkörüli útra induljon. Az élet pedig őt igazolja. … Háromnapos vásár, minden nap tizenkét óra meló, úgy nézünk ki a végére, mint a zombik. Még elbontjuk a…
Gyorstalpaló a sikerhez – avagy a sikeres ember mítosza
Egyre másra jelennek meg cikkek és könyvek, amelyek a siker biztos receptjét ígérik nekünk, melyek pontokba szedve közlik velünk, mit tegyünk vagy ne tegyünk, ha pedig túl sok a felesleges pénzünk és időnk, akkor különböző előadásokra, tréningekre járhatunk, ahol – ígérik – sikeres embert faragnak belőlünk. Persze megnézném én magamnak e kinyilatkoztatások mögött meghúzódó emberpéldányokat….
Így tesz tönkre a magyar „autókereskedő” – 2. rész
Az első rész megjelenését követően a férjemet felhívta az eladó és nehezményezte, hogy őt negatív színben tünteti fel a cikk. Ezért ezúton szeretném tisztázni, hogy ennek a cikknek nem az a célja, hogy az eladót lejárassa, hiszen akkor nyilvánvalóan az eladó, valamint a cég nevét is feltüntettem volna. Ennek a cikknek csupán annyi a célja,…