Min dolgozol? Ebben a pillanatban vagy úgy általában? Ebben a pillanatban? Egy blogbejegyzést írok. És általában? Általában több dologgal foglalkozom egyszerre. Van egy állandó munkám, napi nyolc órában egy online marketingügynökségnél marketing manageri munkakörben. Főleg projektvezetés, magas kvalitású kollégák között, ami nagyon inspiráló, rengeteget tanulok. Emellett van az egyik barátnőmmel egy saját projektünk, ami The…
„Meg akarom menteni a világot!” – #azéletértelmeprojekt
Mennyi idős vagy? 16 éves. Mi az, ami most foglalkoztat, vagy amit szeretsz csinálni? Ez ügyben eléggé el vagyok akadva. Most van az a pont az életemben, amikor nagyon el kell gondolkodnom ezen. Egyrészt még nincsenek nagy terveim, másrészt ki kell találnom, hogy mi is érdekel igazán. Egy csomó mindent csinálok, és van, ami már…
Siessünk, le ne késsük az ITT és MOST-ot!
A sikerről akartam írni. Egészen pontosan arról, hogy mi is a siker, és hogy miként alakult át a hozzá fűződő viszonyunk a tavalyi évben. Csakhogy előbb még be kellett fejeznem egy másik írásomat, így kénytelem voltam pár napot tolni ezt a témát, aztán mire nekifogtam volna, addigra már jócskán benne jártunk a januárban. Ilyenkor már…
„Mivel a világegyetem végtelen…” – #azéletértelmeprojekt
Szerinted mi az élet értelme? Boldognak lenni… Sartapakkung! (mondja közben a kutyának) Gondolkodtál már ezen? Igen. És mire jutottál? Az előbb mondtam. Always look on the bright side of life. Hakuna matata. Sartapakkung. (mondja megint a kutyának) Hiszel abban, hogy az ember egyszeri és megismételhetetlen? Nem. Miért nem? Mert a világegyetem végtelen. És? Ezért végtelen…
Talán alapvetően nincs, legfeljebb mi adhatunk neki – #azéletértelmeprojekt
csak lenni semmi embert felülmúlóvá válni carpe diem a holnapért tenni a múltat őrizni célokat kitűzni célokat elérni új célokat keresni forradalmat szítani békét teremteni mindenkit legyőzni legyőzetni megszerezni elengedni valahová tartozni mindentől szabadnak lenni világot látni hazatalálni maradandót alkotni nyomot sem hagyni örökké élni ellobbanni megismerni önmagára tekinteni sokféle válasz létezik mert talán alapvetően…
10+1 könyv, amit elolvastam tavaly, és amit szerintem idén neked is el kellene – nagyon szubjektív könyvajánló
Tavaly nem volt újévi fogadalmam, és elnézve a mögöttünk álló évet, azt kell mondjam, hogy szerencsére. Egy évvel ezelőtt inkább hálaadással kezdtem, vagyis röviden megemlékeztem mindarról, ami jó volt az óévben. Ezt idén is meg fogom tenni. Mert akármilyen szar a világ, valami jót mindig lehet találni benne, akkor is, ha nagyítóval kell keresgélni. Sokáig….