Az első rész megjelenését követően a férjemet felhívta az eladó és nehezményezte, hogy őt negatív színben tünteti fel a cikk. Ezért ezúton szeretném tisztázni, hogy ennek a cikknek nem az a célja, hogy az eladót lejárassa, hiszen akkor nyilvánvalóan az eladó, valamint a cég nevét is feltüntettem volna. Ennek a cikknek csupán annyi a célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy milyen abszurd ma a helyzet a magyar használtautó-piacon. Vagyis arra, hogy valaki úgy lehet kereskedő, hogy nem tud felelősséget vállalni azokra a több millió forint értékű termékekre, melyeket elad, és hogy a vevő milyen lépéshátrányból indul abban az esetben, ha kiderül, hogy „hibás terméket” vásárolt. Hogy a rendszer valójában nem védi a fogyasztót, a mi történetünk pedig bárkivel, bármikor megeshet.

A történet első részét itt tudjátok elolvasni, és íme a folytatás:

Miután kijöttünk az ügyvédtől, örülhettünk volna, mint majom a farkának, juppijé, mellettünk áll az igazság! A valóságban azonban így festett a szituáció: vagy meg tudjuk győzni az eladót, hogy miután eladott nekünk egy használhatatlan autót, mégiscsak úgy lenne a korrekt, ha fizetné a javíttatását, vagy ha visszavenné a kocsit. Mivel erre belátható időn belül kötelezni nem tudtuk (ami eleve nonszensz), így tulajdonképpen csak a jóindulatában reménykedhettünk, hogy legalább felajánl egy olyan összeget, ami érdemben csökkenti a kárunkat. Egyébként pedig marad a pereskedés, nekünk viszont addig is meg kell oldanunk, hogy – mivel a másik furgonunkat már eladtuk – addig is legyen autónk.

Kövesd a blogot a Facebookon is! 

Miután kijöttünk az ügyvédtől, férjem felhívta az eladót, hogy tájékoztassa a fejleményekről. Az eladó ismét közölte velünk, hogy nem akar fizetni. Nem sokkal később visszahívta a férjemet, és ugyan előtte végig azt bizonygatta, hogy neki nem kötelessége ilyen esetben fizetni, mégis felajánlott peren kívül egy bizonyos összeget. Ezt megköszöntük neki, ugyanakkor mondtuk, hogy ez az összeg abban az esetben talán elég lenne, ha a kisebbik baj bizonyosodik be, úgyhogy várjuk meg az igazságügyi gépjármű szakértő jelenlétében történő bontás eredményét.

Mintha kalapáccsal ütötték volna

Jöhetett tehát az autó teljes megbontása a szakértő jelenlétében, hogy kiderüljön mekkora is a kárunk. A bontás időpontjáról az eladót ajánlott levélben is értesítettük (ha ne adj isten hasonló szituációba keveredtek, ez a folyamat rendes menete), tehát ha szeretett volna, ott lehetett volna a bontás során. Nem jött el.

Azt hiszem, nem fogok nagy poént lelőni: a rosszabbik feltevés igazolódott be. Nem is szaporítanám a szót, álljon itt inkább a szakértő jegyzőkönyvéből a lényeg:

„A motortér szabaddá tétele után láthatóvá vált, hogy a motor első alumínium burkolata mögé, a főtengely szimering alatt egy rongydarabot tömtek be, valószínűleg azért, hogy az olajfolyást felfogja.
…
A gépkocsi fokozott olajfogyasztásának kiváltó oka egyértelműen a rendellenesen megkopott első fekvőcsapágy. A csapágy és a komplett motorblokk rendellenesen megkopott. Ez az olajnyomás drasztikus lecsökkenésével is jár.
A kiváltó oka, hogy a korábban jelentkező hibát, olajfolyást nem megfelelően javították ki, a szimeringet is szakszerűtlenül cserélték, de a nagyobb probléma, hogy a valódi hibát nem tárták fel, és nem cserélték ki időben a csapágyat.
…
A hiba eredete, keletkezése, figyelembe véve a vásárlás óta eltelt időt, és a futott kilométereket, a motor állapotát, egyértelmű, hogy a gépkocsi vásárlását megelőző időben történt.
…
A motor szakszerűen csak komplett motor cserével javítható.”

Amikor a bontás során a szerviz munkatársai és a szakértő meglátták, hogy néz ki a csapágy, csak a fejüket fogták. Mint mondták, „olyan, mintha valaki kalapáccsal ütötte volna”. Gondolom mondanom sem kell, ez nem éppen a legszakszerűbb módja egy Mercedes motor szerelésének.

Lényeg a lényeg, immár hitelt érdemlően kiderült, hogy az autó javíttatásának költsége milliós nagyságrendű lesz.

Másra kell az a pénz… bocsi

Férjem ismét felhívta az eladót és közölte vele a „remek híreket”, az eladó pedig ismét kijelentette, hogy nincs annyi pénze, hogy teljesítse irányunkba a jótállási kötelezettséget, azt az összeget tudja továbbra is felajánlani, amit már említett egyszer. Ez az összeg, mint most már kiderült, nagyjából az autó javíttatásának az ötödét tenné ki, mi így is milliós összeg felett buknánk rajta. A beszélgetés úgy ért véget, hogy az eladó rátette a férjemre a telefont.

Ekkor úgy döntöttem, a békéltető testülethez fordulok, hátha majd a jogászok meg tudják magyarázni az eladónak, hogy mi is az a jótállási kötelezettség, és hátha meg tudják győzni, hogy ugyan legyen már olyan kedves, és gyakorolja ezt az irányunkba. A hivatalos felszólítást és hivatalos papírokat eljuttattam az eladó számára is, majd mikor úgy véltük, hogy már megkapta az iratokat, férjem úgy döntött, tesz még egy próbát, és ismét felhívta az eladót.

Az eladó szerint nem volt túl kedves húzás a részünkről, hogy eleve mindenféle paragrafusokra hivatkozva kerestük meg őt, és hogy hivatalos útra vittük az ügyet. Ő ugyanis úgy érzi, hogy a felajánlott összeg nagyon korrekt ajánlat a részéről. Később pedig azt is elárulta, hogy úgysem fogja tudni kifizetni a kárunkat, mert neki most másra kell a pénz. (Ezt itt nem részletezném, elég annyi, hogy magánjellegű kiadásai lesznek) Szóval inkább megvárja a pereskedés végét.

Tegyük hozzá, hogy ekkor már két szörnyű hét állt mögöttünk, agyalással, szervezkedéssel, lótás-futással, a hivatalos papírok intézésével, álmatlan éjszakákkal, és állandó gyomorgörccsel, hogy mégis hogyan tudnánk megúszni ezt az egész történetet úgy, hogy – szó szerint – ne menjünk tönkre közben anyagilag. Ez volt az a pillanat, amikor beletörődtünk, hogy mindenképpen óriásit fogunk bukni.

Amikor két szar közül választhatsz

Hogy egyáltalán volt választási lehetőségünk, azt annak köszönhetjük, hogy a családunk és a barátaink azonnal összezártak mögöttünk. Konkrétan mindenki kölcsönadott annyi pénzt, amennyit éppen nélkülözni tudott.
Ennek a gyors segítségnek hála, két megoldási lehetőség között őrlődtünk:

1.A kölcsönkapott összegből, veszünk egy másik, nyilván sokkal öregebb, sokkal leharcoltabb állapotban lévő furgont. Addig ezt a kocsit valahová leparkoltatjuk, kivárjuk a per végét, és reménykedünk, hogy az eladó végül fizetni fog. Talán három év múlva.

Ami ellene szólt: ebből az összegből még annál is rosszabb állapotban lévő kocsit tudtunk volna venni, mint amit eladtunk, tehát ismét azon aggódhatnánk, hogy mikor robban le alattunk a járgány. Illetve ki tudja, hogy másodjára mibe futunk bele. A használhatatlan Mercedes parkoltatása és a pereskedés is plusz pénzbe kerül. Pénzt akkor látunk majd leghamarabb, ha megnyerjük a pert és az eladóból ki tudjuk préselni a nekünk megítélt összeget. (Ne feledjük az ügyvéd tanácsát: lehet, hogy csak erkölcsi győzelmet érünk majd el)

2. Megjavíttatjuk a kocsit a kölcsönökből, ehhez azonban még az eladó könyöradományára is szükségünk lesz. Ebben az esetben el tudunk kezdeni dolgozni, nem kell évekig pereskednünk, viszont további követelésünk az eladó felé nem lehet és be kell nyelnünk a milliós buktát.

Az idő ellenünk dolgozott, ekkorra csupán két hetünk maradt döntést hozni, autót venni, vagy ezt megjavíttatni, ugyanis kezdődött az idény, jöttek a kötbéres munkáink, amelyeket ha nem teljesítünk, akkor büntetéseket kell fizetnünk.

Mivel nekem túlfejlett az igazságérzetem, az első megoldást választottam volna. Vagyis oldjuk meg a kocsi parkoltatását, vegyünk egy csotrogányt, és pereljük szét az eladót, mert az nem normális, hogy ezt meg lehet tenni a vevőkkel és simán meg is lehet úszni.

A férjem volt a higgadtabb. Ő úgy vélte, hogy semmi értelme újabb összegeket ölni egy lehetséges szar használt autóba, inkább javíttassuk meg ezt. Igaz, bukunk rajta, de lesz egy jó, használható autónk, és tudunk dolgozni. Illetve ki tudja, hogy még mennyi pénzt kellene előteremtenünk a pereskedésre, a kocsi parkoltatására, és hogy a pereskedést követően vajon látunk-e még valamit a pénzünkből.

The End

Ragozhatnám még, de itt a vége.

A második lehetőség mellett döntöttünk.

Üdv a valóságban.

Ránk most újabb néhány év kemény meló vár, hogy vissza tudjuk fizetni a barátainknak és a családunknak a tartozásunkat. Azt a tartozást, amelybe azért kényszerültünk bele, mert volt ugyan pénzünk egy jó kis járgányra, de helyette egy roncsot adtak el nekünk.

Tanulságok és felmerülő kérdések

Most biztos azt várjátok, hogy valami okos dolgot tanácsoljak nektek, hogy elkerülhessétek a hasonló szituációkat. Sajnos ilyennel nem tudok szolgálni, csak igen abszurd tanulságokat tudok levonni ebből a történetből. Álljanak itt ezek:

Ha használt autót veszel Magyarországon, akkor legyen annyi pénzed, hogy akár még egy motorcserét is finanszírozni tudj, vagy tudjál venni még egy kocsit.

Plusz legyen elég pénzed, hogy finanszírozni tudj egy évekig tartó pereskedést.

Mivel mi nem voltunk ennyire felkészültek, ezért szükségünk volt a családunk és barátaink segítségére, akik azonnal összezártak mögöttünk és összedobták nekünk nagyjából egy autó árát. Kérdés, hogy vajon ma idehaza tízből hány embernek van ekkora hitelkerete? És hány embert lehet hasonló történettel tönkretenni?

A fogyasztót valójában nem védi a rendszer. Habár az ügyvéd azt mondta, hogy egyértelműen nálunk az igazság, mégis próbáljunk valahogy megegyezni az eladóval, különben lesz egy erkölcsi győzelmünk, amit bekeretezhetünk és kitehetünk a falra. Vajon milyen tapasztalatai vannak az ügyvédnek, ha ilyet tanácsol a saját ügyfelének?

A Mercedes szerviz vállalta az autó átnézését, fizettünk is érte 25 ezer forintot. Később felhívtuk őket, hogy ezért ők amúgy vállalnak-e valami garanciát, hiszen ennek a vizsgálatnak az eredménye alapján döntöttünk az autó megvásárlása mellett. Nem vállalnak garanciát. A műszeres vizsgálat szerint az értékek ugyanis rendben voltak, az autó jól működött. Kérdés persze, hogy a kollégájuk miért írta a papírra azt, miért feltételezte ezek szerint látatlanban, hogy az olajfolyás tömítéscserével orvosolható. Miért nem hívta fel senki a figyelmünket arra, hogy érdemes lenne belenézni a kocsiba egy szerelőnek? A 25 ezer forintba miért nem fért bele, hogy alánézzen valaki a kocsinak? Ha ez plusz 10 ezer forint lett volna, miért nem ajánlották ezt fel nekünk? Miért nem tájékoztattak minket arról, hogy ugyan átnézik műszerrel a kocsit, de ez valójában nem mond semmit az autó állapotáról? Valójában ez a 25 ezer forintos vizsgálat többet ér-e mint egy sajtpapír?

Később a németországi könyvelőnk azt mondta, jó nagy bolondok vagyunk, hogy egyáltalán Magyarországon vettünk használt autót, hiszen itt bármi megtörténhet. Ha Németországban történik velünk hasonló, akkor egyszerűen kérhettük volna az eladó adószámának felfüggesztését, amíg nem tisztázza magát, vagy nem teljesíti a jótállási kötelezettségét. Egyszerű történet lett volna, nem igaz?

Bennem továbbá felmerült a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy senki nem tudott arról, hogy a kocsiból ömlik az olaj? Ezt a kocsit valaki behozta az országba. Ez a kocsi hónapokig állt egy kecskeméti autókereskedésben. Nálunk napokon belül kiderült, hogy valami komoly baj van. Lehetünk akármilyen jóhiszeműek, nehéz elhinni, hogy ez csupán véletlenek összjátéka.

Feltételezzük, hogy az eladó valóban nem tudott arról, hogy a kocsiba egy rongyot tömködtek, hogy ezzel fogják fel az olajfolyást. Akkor ezt valaki Ausztriában megtette. Talán éppen azért, mert tudták, hogy az autót Magyarországon fogják eladni. Vajon hány ilyen megbuherált autó érkezik az országba? Autószerelőktől hallottam olyan véleményt is, hogy éppen azért, mert Ausztriában és Németországban egyszerűen nem lehet megúszni egy ilyen átverést, éppen azért érkeznek ezek az autók Magyarországra. Ezek alapján elkönyvelhetjük, hogy Magyarország lesz a hibás vagy selejtes autók lerakata, és valaki a határon túl zsírosra hízik a magyar vásárlók megkárosításából?

Kérdések vannak. Válaszok nincsenek.

 

Kövesd a blogot a Facebookon is!