Óceánparton, sátorban kezdett új életet

Megunva a szélmalomharcot, Gunyhó Kolos harminchat évesen döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, és külföldön próbál szerencsét. Új élete nem kezdődött zökkenőmentesen, egy hátizsáknyi ruha és a gitárja volt minden vagyona, amikor Tenerifére érkezett.  Kolos – habár sejtette, hogy ezzel a végzettséggel nem igazán lesz kelendő a munkaerőpiacon –, vallásbölcselet szakon végzett. El is vállalt később…

Ízek, imák, szerelmek helyett: kosz, káosz és kilométerundor

Egy panaszkodós bejegyzés rendel! Kéretik a következő sorokat nem túl komolyan venni! „Ezt kellene inkább lefotóznod és kitenni a blogra!” – mondja az egyik barátunk, miután szemügyre vette a lakókocsinkat. Egészen pontosan a kupit benne. Merthogy lakóautó tulajként ő maga is tisztában van azzal, hogy a furgonlakólét messze nem merül ki abban, hogy az ablakon…

Az egymillió alkoholista országából jöttem – avagy fél év alkohol nélkül

Ha utazó életmódot folytatsz, akkor kicsit olyan érzésed van, mintha egész évben nyaralnál, márpedig amikor nyaralsz, akkor könnyebben felpöccintesz esténként egy-két sört is. Így voltam ezzel én is a tavalyi évben. Aztán meguntam. Kicsit meg is undorodtam tőle. Ma pedig fél éve annak, hogy utoljára alkoholt fogyasztottam. Igen, pontosan emlékszem a dátumra, ugyanis hat hónappal…

Gyorstalpaló a sikerhez – avagy a sikeres ember mítosza

Egyre másra jelennek meg cikkek és könyvek, amelyek a siker biztos receptjét ígérik nekünk, melyek pontokba szedve közlik velünk, mit tegyünk vagy ne tegyünk, ha pedig túl sok a felesleges pénzünk és időnk, akkor különböző előadásokra, tréningekre járhatunk, ahol – ígérik – sikeres embert faragnak belőlünk. Persze megnézném én magamnak e kinyilatkoztatások mögött meghúzódó emberpéldányokat….

Így tesz tönkre a magyar „autókereskedő” – 2. rész

Az első rész megjelenését követően a férjemet felhívta az eladó és nehezményezte, hogy őt negatív színben tünteti fel a cikk. Ezért ezúton szeretném tisztázni, hogy ennek a cikknek nem az a célja, hogy az eladót lejárassa, hiszen akkor nyilvánvalóan az eladó, valamint a cég nevét is feltüntettem volna. Ennek a cikknek csupán annyi a célja,…

Így tesz tönkre a magyar „autókereskedő” – 1. rész

A címben az autókereskedő nem véletlenül szerepel idézőjelben. Egyrészt, akivel minket szerencsétlenségünkre összehozott az élet, az valójában nem nevezhető kereskedőnek, és egy ideális világban sokáig nem is lehetne piaci szereplő, hiszen a rendszer kivetné magából, ahogy a jól működő, egészséges szervezet teszi a számára ártalmas anyagokkal. Másrészt nem akarom megbántani a használtautó-kereskedelem azon résztvevőit, akik…

Letekered az ablakot. Szól a zene. Belelazulsz a világba.

Judit és István hétköznap „rendes”, konszolidált emberek, egy nagy cég alkalmazottai, mintaszülők. Ám a látszat senkit ne tévesszen meg, valójában egy igazi őrült páros ők ketten! A hazai és külföldi rock és reggiefesztiválok állandó részvevői – 13 éves fiúkkal, Botonddal egyetemben –, és amikor csak tehetik, fogják a cókmókjukat és világgá mennek. Tevegeltek már a…

5 film az utazásról, ami arra késztet, hogy világgá menj

Amikor megnézel egy utazásról szóló filmet, akkor felpezsdül a véred, napokig ez jár a fejedben, és arról álmodozol, hogy bárcsak a főszereplő helyében lehetnél? Ez bizony annak a biztos jele, hogy neked úton lenne a helyed. Most megmutatom melyek az én kedvenc utazós filmjeim. Walter Mitty titkos élete Egy kicsit mindannyian Walter Mittyk vagyunk. Hétköznapi,…

A feminizmus azért is harcol, hogy a férfiak sírhassanak! – interjú egy feministával

Rosszabb vagy, mint három fiú? Nagyon szemtelen vagy lány létedre! – Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én bizony rendszeresen kaptam meg az ilyen, és ehhez hasonló szidalmakat az iskolában, és folyton azzal szembesültem, hogy nem vagyok elég jó kislány. Sőt, valójában egy rossz kisfiú vagyok. Gondolnátok, hogy valójában ez is a szexizmus egyik…

12345