Az egyik barátnőmmel sétáltunk, amikor nekem szegezte a kérdést: na mesélj, milyen volt? (A kérdés röviden arra vonatkozott, hogy meséljek arról, mi minden történt velem azóta, amióta legutóbb találkoztunk) „Hátőőő…” – körülbelül ennyit sikerült hirtelen kinyögnöm, miközben gyorsított lejátszásban elkezdett lepörögni lelki szemeim előtt az elmúlt egy év, és azon töprengtem, hogyan tudnám néhány mondatban…
Hideg van. Fázol?
A kandallóban vörösen táncolva lobog a tűz, kortyolgatom a frissen lefőtt kávét, a kutyák a hátukra fordulva melengetik a hasukat, én pedig semmi mást nem teszek, mint az ablakon kibámulva töprengek az élet apró, jelentéktelen kérdésein. Idilli kép? No, akkor tekerjük vissza kicsit az időt! Két nappal korábban Végre hazaértünk! Az első saját kis fészkünk….
Vége van az évnek, ülünk a furgon tetején
Minden héten újabb megtett kilométerek százai, minden héten egy újabb ismeretlen vidék felfedezése, minden reggel új látvány, mely az ablakon kinézve fogad, minden nap újabb és újabb emberek. Tartalmas év volt. Elfáradtunk. Megvolt a szezon utolsó vására is, mint mindig, ismét elbontottuk a standot, bepakoltunk mindent a furgonba. Már csak néhány simítás, a túlméretes tárgyak…