Nem fogjátok elhinni kivel futottam össze az egyik vásárban! Igen, vele, „A Lacival”.

Bizony ő az a srác, akivel egy esős nyári estén ismerkedtünk meg még jóval azelőtt, hogy furgonlakóvá váltam volna, és akinek felajánlottuk ideiglenes szállásként a furgon platóját. És ő az, aki anno felbukkanásával egy kicsit hozzájárult ahhoz, hogy megszülessen bennem a „mindenkilaci” gondolata.

Mint az a második találkozás alkalmával végérvényesen bebizonyosodott, Laci bizony épp annyira titokzatos, mint amilyennek elsőre is tűnt, ugyanis két találkozást és több heti levelezést követően sem tudtam belőle több infót kiszedni, mint amit már egyébként is tudtam róla. Úgy tűnik ő ilyen, és éppen ezért úgy gondoltam, hogy ilyennek is fogom bemutatni. Annak a fiúnak, aki néha felbukkan, körtemuzsikát játszik, majd eltűnik.

Ő ezt így fogalmazta meg nekem:

“Huszonhatodik életévemet taposom, felnövésem helyszíne alapvetően Budapest. Eredetileg gitározom, de idén ősztől jazzbillentyűs kurzusra járok egy felnőttképző zenesuliba, amire nemrég bukkantam rá… végre valahára.

Emellett alkalmanként kilátogatok Németországba, Ausztriába, és vásárokon dallamokat játszván hangszert árusítok.

Amióta az eszemet tudom, folyamatosan foglalkoztat a zene mindenféle formában, úgyhogy az, hogy vásárokban muzsikálok, számomra több mint munka. Tapasztalom, hogy milyen hatással van a zenélés, mint olyan az emberre, ezért úgy gondolom érdemes továbbszórni a „magvakat”. Ha eladok egy hangszert, akkor mintegy grátiszként megmutatom az embereknek, amit a zenéről tudok. Hiszen az mindenkié.”

Csatlakozz az utazáshoz a Facebookon is!