Általában nem tulajdonítok túl nagy jelentőséget az emberek korának, akikkel éppen beszélgetek, azonban amikor megismerkedtem Annával, egyszerűen nem tudtam hová tenni, és muszáj volt megkérdeznem tőle, hogy mennyi idős. Arcvonásai ugyanis igencsak fiatal személyiségről árulkodtak, mégis az egész megjelenése egy komoly, tapasztalt, felnőtt nő benyomását keltette.

Sejtésem pedig beigazolódott, Anna ugyan még csak 23 éves, de már négy éve önálló életet él, akkor hagyta ugyanis el Magyarországot. Ha létezik olyan, hogy világpolgár, akkor rá biztosan illik ez a jelző, rengeteget utazik és a világ több pontján is otthon érzi magát. Állandó bázisa Norvégiában és Németországban, azon belül is Hirsau városában van, itt futottunk össze mi is vele.

Annának a szakmája sem hétköznapi. „Kutyafelvezetőként dolgozom, vagyis a különböző kiállításokon én vezetem körbe a kutyákat. Nemrég pedig elkezdtem komolyabban is fotózni, és az eddigi visszajelzések alapján van hozzá tehetségem, úgyhogy előfordulhat, hogy a későbbiekben még inkább erre fektetem majd a hangsúlyt.” – mondja Anna, aki még egészen kisgyermek korábban csöppent bele a kutyás világba, édesapja ugyanis ír farkasok tenyésztésével foglalkozott. „A kutyák és a kiállítások miatt édesapám folyamatosan járta a világot. Mivel engem mindig is vonzottak az idegen tájak, egy idő után én is csatlakoztam hozzá. Utazni egyébként mindketten imádunk, legszebb emlékeim egyike, amikor kocsival bejártuk az egész Balkánt.”

mindenkilaci a Facebookon is

Édesapja azóta felhagyott a tenyésztéssel, Annát viszont magával sodorta ez a világ. Ma már állandó ügyfelei vannak, akiknek a kutyáit ő vezeti a versenyeken. Mint kiderül, ez nem is olyan egyszerű feladat, érteni kell a „kutyák nyelvén”, ismerni a fajtatulajdonságokat és az egyes kutyák erősségeit, amelyeket a versenyeken hangsúlyozni kell és érdemes. A felvezető hozzáértése tehát nagyban befolyásolhatja a zsűri ítéletét is. Anna ügyfeleinek pedig nem csak az a fontos, hogy a kiállításon a legjobb formáját hozza kedvencük, fontos az ebek promózása a versenyek között is, ezért a gazdik részéről nagy igény van arra, hogy kutyáikról igényes, jó minőségű fotók készüljenek.

„Mivel már hobbiszinten fotóztam korábban is, az egyik ismerősöm megkért rá, hogy készítsek néhány képet a kutyájáról. Ezek a képek elég jól sikerültek, kutyás körökben is elterjedt a híre, és rövid időn belül egyre több felkérés érkezett.” – Emlékszik vissza Anna. És talán elsőre viccesnek tűnik, hogy valakinek kutyák a modelljei, Anna komolyan veszi a feladatát, törekszik mindig profi munkát végezni. Ha kell, ráveszi az ügyfelét, hogy akár több száz kilométert utazzanak a tökéletes helyszín megtalálásához, vagy ha a tulaj olyan képet szeretne a labradorjáról, amint az éppen úszik, akkor Anna is a habok közé veti magát. „Ilyenkor nincs idő a hezitálásra, ha arra van szükség a legjobb fotó elkészítéséhez, hogy én is ott legyek a vízben, akkor bemegyek, akár utcai ruhában is.”

Anna a kiállítások miatt folyton úton van, és egyre gyakrabban száll repülőre csak azért, hogy fotósként dolgozzon. Amikor beszélgetünk, akkor nemrég tért vissza New Yorkból, ahol felkérésre esküvőt fotózott, és már tervezi is a továbbutazást Hollandiába, Norvégiába, Walesbe. Norvégiában élt is korábban fél évet, úgyhogy az angol mellett norvégül is folyékonyan beszél, tervei szerint pedig később Norvégiában szeretne letelepedni.

Jelenleg második otthonának Hirsaut tekinti, a legtöbb munkája után ma már ide tér haza. Miközben beszélgetünk fel is ajánlja, hogy másnap körbevezet minket a környéken.

Másnap valóban vendégül is lát minket (a két kutyánkkal egyetemben) a lakásán egy teára (még a kutyáknak is jutott egy kis csemege), majd elmegyünk kirándulni. Miközben sétálunk a közeli erdőben, Anna folyamatosan mesél, tele van lelkesedéssel, alig bírunk vele lépést tartani, amikor pedig egy forráshoz érünk, iszik pár kortyot a friss vízből, majd készít néhány fotót (a fényképezőgépe természetesen ilyenkor is nála van) a kutyáinkról. Látszik rajta, hogy itt igazán elemében érzi magát.

„Ilyenkor is gyönyörű az erdő, de télen, amikor minden tiszta hó, akkor aztán tényleg fantasztikus a látvány. Ha éppen itthon vagyok, akkor minden reggel kirándulok egyet az erdőben. Nem úgy, mint a helyi németek, a lenti ösvényen, hanem feljebb, a vadregényesebb tájon.” – Anna minden reggel az erdőn keresztül jut el törzshelyére is, a ma már műemléknek számító Hirsau-kolostor falai között megbúvó kis hangulatos kávézóba. „A napjaim nagy részét itt töltöm. Itt szerkesztem ki a fotóimat, itt intézem a levelezéseimet. Ez olyan nekem, mint egy iroda, vagy mintha a saját nappalimban lennék. A kávézó tulajdonosa egy idős hölgy, vele is jó barátságban vagyok. Ide szinte már hazajárok, sokszor a kávét is ajándékba kapom.”

Anna a kedvenc kávézója előtt

Ahogy hallgatom Annát, még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy csupán 23 éves, hiszen sokan megirigyelhetnénk azt a magabiztosságot és céltudatosságot, ahogy a világban mozog. Be nem áll a szája, mindenről van egy jó sztorija, minden országról, ahol eddig járt, tud valami újat és érdekeset mondani, ugyanakkor az is hamar kiderül, hogy a kultúrában és az aktuálpolitikában is igen otthonosan mozog, és meg is van mindenről a véleménye. Persze már a következő évek tervei is megvannak, szeretne például jogot tanulni Oslóban.

És végül egy apró részlet, ami talán sokat elárul arról, hogy milyen személyiség is Anna: körülbelül negyed óra ismeretség után ajánlotta fel nekünk, megfáradt vándoroknak, hogy ha bármire szükségünk lenne – akár egy frissítő zuhanyra, akár szállásra – nála az ajtó nyitva áll.

mindenkilaci a Facebookon is