Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van… ez már csak ilyen. De persze kit érdekel, ha uraljuk a természetet, jobban mondva, amikor és ahogy csak lehet, elszeparáljuk magunkat annak hatásaitól? Hiszen ma már nem kötelező fázni vagy izzadni, csak néhány métert kell kibírni két lábon járva, aztán csimpaszkodhatunk a légkondis buszon, terpeszkedhetünk a klímás autóban, szürcsölhetjük a gépkávét a hűtött irodában vagy kedvenc romkocsmánk gesztenyefájának árnyékában. Jó esetben januárban sem kell tartanunk súlyos fagyási sérülésektől míg hazaérünk, ahol aztán egy szál… gatyában élvezhetjük a fűtött szoba melegét.

Félre ne értsetek, én is szeretek jól bedurrantani a kályhába egy hűvös őszi estén és hallgatni, ahogy a fa sikítva szabadul meg utolsó életnedveitől is.

Azonban…

Igen, ez már csak egy ilyen oldal, itt az időjárás bizony központi szerepet játszik a mindennapokban. Ugyanis ha huzamosabb ideig kocsiban élsz – legyen az akár egy szakadt furgon vagy egy 41 éves lakókocsi, amelyben ha volt is valaha szigetelés, már rég elporladt –, akkor bizony megtanulod tisztelni az elemeket.

Csatlakozz az utazáshoz a Facebookon is!

Mert valójában baromi ritkák azok a pillanatok, amikor az időjárás kegyes hozzánk, és teljesen természetes módon nyújtja azt a fajta langyosan kényelmes klímát, amelyet általában magunk köré varázsolunk, és amelyhez én magam is annyira hozzászoktam az egyébként a föld-lakosságának-igen-nagy-százalékánál-kényelmesebb-mégis-folyton-van-ami-miatt-rinyálok életem során.

Tehát körülbelül így néznek ki furgonlakóként a mindennapok:

Ma hideg van. Fázom.

Ma esik az eső. Ülök az autóban.

Ma meleg van. Izzadok.

Ma fúj a szél…. hagyjuk is inkább.

 

Aztán tudjátok mire jöttem még rá?

Hát arra, hogy ezt egyáltalán nem muszáj utálni vagy szenvedni tőle. Azt is lehet, hogy például elfogadod a helyzetet. Valahogy így:

Ma hideg van. Fázom. Felöltözök. Még mindig hideg van.

Ma esik az eső. Behordok mindent, ami elázhat. Ülök a kocsiban. Esik az eső.

Meleg van. Leveszek pár réteget. Izzadok. Még mindig meleg van.

Aztán tudjátok mi a legnagyobb poén?

Ha már az idegrohamok csillapodásával elértük a rezignált egykedvűséget, akkor akár meg is tanulhatjuk szeretni azt, ami amúgy is éppen van. Valahogy így:

Ma hideg van. Fázom. Felöltözök. Még mindig hideg van. Főzök egy finom kávét, majd a bögrével a kezembe leülök a kempingszékbe, pokrócokba burkolózva.

vagy

Ma esik az eső. Behordok mindent, ami elázhat. Ülök a kocsiban. Hallgatom, ahogy kopog az eső a kocsi tetején, majd nézem, ahogy a fenyves gőzölögni kezd, az esőcseppek pedig szárítkoznak a fűszálakon.

vagy

Meleg van. Leveszek pár réteget. Izzadok. Még mindig meleg van. Tüzesen süt le a nyári nap sugára, nézem a vörös ragyogásban hosszan elnyúló árnyakat, és ahogy a súrlófény táncot jár a földre hullott sárga almák gömbfelületén.

Aztán persze megesik, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet…

Most speciel kánikula van

Megyünk az autópályán. Árnyék sehol. A beton ontja a forróságot. Légkondi nincs a kocsiban. (Miért is lenne, még a kilométeróra is vissza volt tekerve, amikor megvettük). Az autó elkezdi forralni a vizet. A fűtést maxra tekerjük, nehogy bekrepáljon a motor. Ülünk a forró autóban és fűtünk. Izzadunk.

Hétvégén vásározunk. Városban. Betonon. A nap ügyesen kikerüli a templomtornyot, csak hogy egész nap ránk ragyoghasson… hogyrohadnameg… Állunk tizenkét órát a forró ponyva alatt, mellettünk bömböl a sütőgép, benne forognak a forró kalácsok. Izzadunk.

Este kitikkadva megyünk aludni. A lakókocsi egész nap a tűző napon állt. Nincs benne szigetelés. Kinyitjuk az ajtaját és kiömlik a forró levegő. Igen, ebben fogunk aludni. Fekszünk és izzadunk, mint Jim Carrey az orrszarvúbendőben.

Éjszaka háromszor ébredtem arra, hogy megfulladok a hőségtől. Kinyitom a szemem, a kutya áll az ágy mellett, lihegi rám a forró leheletét. Felkelek, vizet iszom, megitatom a kutyákat is. Nem tudok elaludni. Utcán parkolunk egy domboldalban. Valamikor éjszaka közepe és hajnal között lehetünk félúton. Talán ilyenkor a legcsendesebb a világ. Leülök a lakókocsi nyitott ajtajába és nézem a tintafekete égbolt alatt alvó falut. Mennyi csillag van ma az égen! Ülök a nyitott ajtóban, nézem a csillagokat, valahol Németországban, egy ismeretlen faluban, idegenként. Hirtelen nagyon kicsinek érzem magam, de ez most valahogy megnyugtató. Érzem, ahogy megmozdul a levegő. Hamarosan érkezik a hajnali enyhülés.

Forró nyári éjszaka van.

Ülök a lakókocsi ajtajában egy forró nyári éjszakán.

Ülök a lakókocsi ajtajában egy forró nyári éjszakán, felettem pedig ragyognak a csillagok.

 

Csatlakozz az utazáshoz a Facebookon is!