• Home
  • /
  • merengő
  • /
  • A matek már csak a rémálmaimban jön elő

A matek már csak a rémálmaimban jön elő

Hallgattam az Operatív Törzs egyik sajtótájékoztatóját. Arról értekeztek, hogy miként is fog zajlani idén az érettségi. Már éppen álomba merültem volna, amikor az egyik mondatra felkaptam a fejem. Így szólt: „Meggyőződésünk az, hogy túl sokat tolni sem lehet az érettségin, nem reális mondjuk egy októberi érettségi vizsga, a felkészülés már hónapok óta zajlik, mire odaérnénk, elfelejtenék (mármint a diákok – a szerk.), hogy mit tanultak, ezért azt gondoljuk, hogy ez nem jó út.”

Éljen a használható tudás!

Persze, tudom én, fontos mérni, hogy egy diák adott időpontra mekkora mennyiségű információval tudja teletömni a fejét (amit aztán ezek szerint kevesebb mint fél év múlva el is felejt), majd ez alapján rangsorolni az egyéneket és ennek függvényében meghatározni az egész későbbi életüket. Olvastam is erről valami cikket anno, hogy ez tulajdonképpen jó és hasznos, kihívás elé állítja a diákokat, meg hogy azért nem felesleges ez a tudás, mert edzi az agyat. Vagy valami ilyesmi. De ha már tele kell tömni a fejet, akkor nem lehetne kicsit élvezetesebbé tenni a folyamatot?

A magolás tesz éretté. Éretté. De mire?

Visszaemlékezve a gimnáziumi tanulmányaimra, azt kell mondjam, nem sok hasznát vettem eddigi életemben az ott tanultaknak. Semmire, de szó szerint semmire nem emlékszem például a négy év kémiaanyagából. Pedig negyedikben, úgy emlékszem, ötös lettem, hogy ezzel is javítsam az év végi átlagomat, ami beleszámított a felvételibe. Minden egyenletet és képletet bemagoltam. Fogalmam sincs, hogy melyek voltak ezek.

Vagy ott van a matek. Állítólag az elvont, logikus gondolkodásra tanít. Matekból egyik félévben megbuktam. Egyszerűen nem érdekelt, nem tanultam, a szemem is rossz volt, de persze a szemüveget nem voltam hajlandó hordani, talán még a példákat is rosszul írtam le a tábláról. A tanár azt mondta, sajnálja, de úgy érzi, nagyobb hasznomra fog válni, ha megbuktat, mintha átengedne. Megbuktatott. Én pedig iszonyatosan szégyelltem magam, hiszen tudtam, hogy nem vagyok hülye, mégis ott virított az ítélet a félévi biziben. Erőt vettem magamon, év végére hármas lettem, hiszen csak két jegyet lehetett javítani. Talán igaza volt a tanárnak. Ha nem buktat meg, nem kezdek el tanulni. Azóta is számológéppel adok össze, a számláktól frászt kapok, a könyveléssel pedig ki lehet kergetni a világból.

Kit érdekelt mindez? Fiatalok voltunk, élni akartunk, megváltani a világot, lázadni és szeretni, nem pedig a padban ülve számolni a perceket. Száraz tananyaggal nem lehetett felkelteni egy csapat hormonzavaros tinédzser érdeklődését.

Szerencsére volt néhány tanárunk, aki merte feszegetni a tanterv határait. Ott volt például a fizikatanár. Gondolom nem meglepő, ha elárulom, hogy a fizika sem vonzott különösebben (igen, humán beállítottságú voltam), mégis sikerült felkeltenie az érdeklődésemet. Az optikáról és a különböző lencsékről tanultunk. Választhattunk egy témát, amiből kiselőadást tartottunk. A fotózást választottam. Milyen érdekes, hogy később fotós iskolát végeztem. Önszántamból.

Az irodalomtanárunk egy idő után feladta a verselemzést, inkább betolta a videólejátszóba Stendhal Vörös és feketéjét VHS-en. Amint hazaértem, lekaptam a könyvespolcról a könyvet és elolvastam. Azóta is az egyik kedvencem.

Vagy ott volt a történelemtanárunk az utolsó évben (minden évben elhasználtunk egyet). Elég lazán vette a tanmenetet, órái a fontos évszámok és helyszínek elhadarása helyett a közös elmélkedésekről szóltak. Beszélgettünk, zen koanokat olvasott fel nekünk, mi pedig elemeztük, értelmeztük azokat. Egyébként is japánmániámat éltem, karate és Jackie Chan fan voltam (tudom, hogy Jackie Chan nem karatés és nem japán, de most nem ez a lényeg). Nem tudom mi volt a tananyag negyedikben, de az egyik koanra még mindig emlékszem. Később keleti és nyugati filozófiát kezdtem el tanulni. Mondhatjuk, hogy végül megtaláltam az utam. De nem azért, inkább annak ellenére, amin át kellett magam verekednem a közoktatásban.

A mai napig van egy visszatérő rossz álmom. Közeledik a tanév vége, nekem pedig nincs elég jegyem matekból, vagy csak egyesek virítanak az ellenőrzőmben. Fogalmam sincs, hogyan tudnék javítani, vagy hogy egyáltalán mi a tananyag. Rettegek, hogy meg fogok bukni és az iskolában ragadok.

Mikor felriadok, megnyugodva konstatálom, hogy az egész csak egy rossz álom volt.

Egy rossz álom.

Hány diáknak kell még átélnie?

 

Kövesd a blogot Facebookon is!