• Home
  • /
  • mindenkilaci
  • /
  • „Ha azt hiszed, itt szomorúak az emberek, akkor tévedsz”
dimitrij (21 of 1)

„Ha azt hiszed, itt szomorúak az emberek, akkor tévedsz”

Miért lesz egy diplomás, több nyelven beszélő orosz-ukrán srácból utcazenész Budapest aluljáróiban? Miért jobb Budapesten élni, mint Kijevben vagy Svájcban? És mi a helyzet a rendőrökkel?

Dimitrij orosz apa és ukrán anya gyermekeként, Oroszországban látta meg a napvilágot, egészen pontosan Provigyenyijában, egy apró kikötővárosban Csukcsföldön, nem messze Alaszkától.

Mutatom, itt van:

provigyenyija

forrás: googlemaps

Három éves volt, amikor „miután a Szovjetuniónak kaputt lett” a szülei Kijevbe költöztek, ahol ő szaxofonozni tanult, zeneiskolába járt, majd az egyetemen anglisztikát tanult. Úgy tervezte, hogy Németországba költözik, ám az akkor már Nyíregyházán élő nagynénje megkérdezte, hogy nincs-e kedve inkább Magyarországra jönni. „Hallottam már az országról, meg arról, hogy itt milyen nehéz a nyelv. Szóval gondoltam, oké, miért is ne?”

A Debreceni Egyetem mesterképzésén angol irodalmat, filmművészetet tanult, a diplomamunkáját az utcai művészetekből írta. Közben nagyrészt autodidakta módon megtanult magyarul is, úgyhogy az orosz, ukrán, angol, német, lengyel mellett ez már a hatodik nyelve. „Van egy ilyen akadémikus részem, de a diplomámmal speciel nem akarok semmit kezdeni. Szerintem az egyetem arra volt jó, és minden egyetem arra jó, hogy fejlődj, információkat szerezz, aztán ezeket hasznosítsd az életedben. Hogy megtanuld kritikusan szemlélni a világot.”

Multitól az aluljáróba

Az egyetem befejezését követően a General Electricnél kezdett el dolgozni, mint „pénzbehajtó”. Tulajdonképpen az volt a feladata, hogy elérje a partnercégeknél, hogy időben fizessék a számláikat. Két évig bírta. „Tudod, ez a kocka dolog. Bent vagy reggel 9-től délután ötig, van főnököd, nyomják rád a plusz feladatokat, amiket határidőre meg kell csinálni. Aztán megdicsérnek, hogy jól csináltad, de azért kellene dolgozni még egy kicsit. Szóval gondoltam, inkább lemegyek az aluljáróba zenélni. És kiderült, hogy ebből meg lehet élni.”

dimitrij (5 of 20)

Munkába menet

Dimitrij tavaly januárban kezdett egy basszusgitáros sráccal. A hét hat napján, napi négy órában (kora reggel két óra, és késő délután két óra), főleg aluljárókban és más forgalmas helyeken húzták a nótát a munkába igyekvők és a munkából hazatérők fülébe. Az első hónapokban annyira átszellemült volt, hogy egyáltalán nem is érezte ezt munkának. Hajtotta a belső tűz.

mindenkilaci Facebookon is

„A hideg, a szagok, a körülmények nem zavarnak. Az egyedüli nehézség, hogy hajnalban rávedd magad, hogy elindulj. Utána már megy a dolog. Az viszont nagyon sokat számít, hogy milyen a hangulatod, milyen mentális állapotban vagy. Ha szarul vagy, ne menj ki zenélni, mert az emberek megérzik! És az a bevételen is látszani fog. Ha viszont jó kedvvel zenélsz, akkor egyrészt gyorsan eltelik az idő, másrészt energiát adsz és kapsz, és baromi jó lesz a zene is. Ugyanis szinte mindig improvizálok.” – Dimitrij pedig általában jó passzban lehet, ugyanis az utcazenével jobban keres, mint egykori irodai munkájával. A rekordjuk két óra alatt, fejenként tízezer forint volt, egyszer pedig egy húszezrest is dobtak a „kalapjukba”.

Te dolgoztál, ez a te pénzed

Az utcazenében kevés íratlan szabály van, ezek egyike, hogy másik zenész munkáját nem illik széttrollkodni, aluljáróban meg kell várni amíg végez, utcán és közterületen pedig meg kell tartani a kétszáz méteres távolságot egymástól. A másik, és legfontosabb szabály pedig: az igazi utcazenésznek nincs engedélye!

„Nem adózok. Sorry, de ez a filozófiám ellen lenne. Miért kellene az utcazenésznek fizetnie, amikor a zenéjével valójában hangulatot csinál? Rengetegszer odajöttek hozzánk emberek, hogy milyen jó, hogy itt játszunk. Hogy minden szar, mi viszont toljuk a funky-jazzt, és ez boldoggá teszi őket, mi vagyunk a legjobb dolog a napjukban. Nekik jó, nekünk jó, akkor miért kell ez az egész hivatalos szar?”

dimitrij (13 of 20)

Mindenkinek jó

Dimitrij eddig veszélyes szituációba nem keveredett, csak néha akad dolga egy-egy erőszakosabb kéregetővel, de mára mindenkivel megtanult kommunikálni. Az igazoltatások persze rendszeresek, de szerinte a rendőrök nagyrészt jó fejek, sokuknak a zene is tetszik, csak lakossági bejelentés miatt muszáj intézkedniük. Bírságot csak egyszer kapott.

A legjobb dolog szerinte, hogy rengeteg jó fej, érdekes emberrel találkozik így össze, volt, aki teával fizetett a „munkájáért”, volt, aki felkérte, hogy zenéljen a kiállítás megnyitóján. – „Egyszer egy öreg néni odajött hozzám, amikor végeztem, és adott 500 forintot. Mondtam neki, hogy örülök, hogy tetszett a zene, és nem kell pénz. Erre a néni azt mondta: te dolgoztál, ez a te pénzed. Ő volt talán a legjobb ember, akivel eddigi életemben találkoztam. Az ilyen emberek inspirálnak, megtanulom tőlük, hogy mit jelent a valódi tisztelet és figyelem a másik iránt. Aztán ott vannak a gyerekek! Minden gyerek megáll és elkezd táncolni. Egyszer egy egész osztály táncolt az aluljáróban. Nagyon jó fejek voltak. Meg a kutyák! Mindig nagy figyelemmel hallgatnak engem. Imádom őket!”

Azt hiszed itt fáradtak az emberek?

De lehet bármilyen szabad az utcazenész élete, egy idő után ez is rutinfeladattá válhat. Dimitrij ezt három hónap után érezte először. Ma már kevesebbet van az utcán, mellette elkezdett hangmérnöknek tanulni, elektronikus zenét ír, és szeretne koncerteket szervezni Budapesten. Most éppen egy nagyszabású dark-jazz est megszervezésén ügyködik, szerinte ugyanis ez a vonal nem nagyon fut még Magyarországon. Meg szerinte egyébként is kevés a friss levegő nálunk, ebben Kijev előttünk jár. Az itteni felhozatalból az Anima Sound System és a Kiscsillag tetszik neki, ez utóbbi szerinte a magyar Massive Attack.

Honvágya nincs, évente kétszer-háromszor hazalátogat, de már nem költözne vissza Ukrajnába. Bár mint mondja, Kijevben viszonylag nyugalom van, a Krím-félszigetre történő három évvel ezelőtti orosz benyomulás hatása nem ért el odáig. Az emberek persze nincsenek túl jó passzban. – „Nem vagyok nacionalista. Kettős identitásom van, egyrészt orosznak érzem magam, hiszen ott születtem, másrészt ukránnak is, hiszen ott éltem és ott vannak a barátaim. Szóval igazából ez furcsa érzés nekem.” – Ma már német nyelvterületre sem költözne, mert szerinte „Svájc túl steril, Németország meg nagyon szép, csak tudod olyan, hogy nincs hová köpni”. Mégis adódik a kérdés, hogy vajon miért akar valaki itt élni Budapesten, akinek egyébként rengeteg lehetősége lenne másik otthont választani?

„Eléggé hasonló az emberek és a fiatalok mentalitása, mint Kijevben, csak itt sokkal több lehetőség van. Kijevben például elképzelhetetlennek tartom, hogy egyik nap felmondok a munkahelyemen, következő hétfőn pedig már az aluljáróban zenélek, és meg tudok élni belőle. Ott azért szegényebbek az emberek. Meg szomorúak és fáradtak. Ha azt hiszed, hogy itt az emberek fáradtak, akkor hidd el nekem, hogy ahhoz képest ez itt a rózsaszín paradicsom. Itt az emberek mosolyognak. Persze, lehet, hogy azért látom így, mert nem foglalkozom a politikával.”

Búcsúzásképpen még annyit elárul, hogy azért Dél-Amerikát szívesen megnézné. De egyébként mindenhol jól érzi magát. Hiszen „az egész világ home”.

dimitrij (7 of 20)

Még itt marad egy ideig

Kövesd a blogot a Facebookon is!