Butjadingen. Északi-tenger. Hajnal.
Megint a kutyák ébresztenek. Nem tesz jót nekik ez a sok sós víz. Folyton vizelhetnékjük van tőle.
Mint papírlappal vágott seb, melyből lassan szivárog elő a vér: épp csak az első narancssárga csík jelenik meg az ég és a tenger között.
Felkelünk. Kávét főzök. Csípős a hajnal itt északon. Pokrócokba burkolózva ülünk a parton, álmosan pislogunk és várjuk a napfelkeltét. Vagy talán már feljött rég?
Egyáltalán mi ez itt a láthatáron? Hajnali köd, vagy esőt hozó fellegek? Mögötte már biztosan magasan jár a nap, hiszen jól láthatóan kúszik feljebb a narancssárga hasadás és folyik szét mint kiöntött tinta a lapon.
Felfoghatatlan jelenés a félhomályban: egy férfi kocog el előttünk.
Teherhajó lebeg ki a kikötőből.
Elindulnak az első kutyasétáltatók.
Egyre halkul a csend a parton.
A napkorong kibuggyan a földből.
