Az élet drága, a minőség a béka segge alatt, a bürokrácia útvesztőjében el lehet veszni, az emberek bunkók, az ország pedig élhetetlen. Körülbelül ilyen véleményeket lehet olvasni sokszor külföldön élő magyaroktól Magyarországról. De!
Az indexen jelent meg néhány hete egy cikk, amelyben külföldön élő magyarok beszéltek arról, hogy milyen érzés számukra turistaként hazalátogatni. Elsősorban kritikát fogalmaztak meg az országgal szemben. Sok gondolattal egyetértettem, de némely véleményben olyan naivitást fedeztem fel, amely rám is jellemző volt a rózsaszín köd időszakában, vagyis amikor elkezdtünk Nyugat-Európában dolgozni. Az utóbbi három évben viszont sokkal árnyaltabb lett bennem a kép (és valószínűleg ez még alakul tovább). A külföldi életről, és az otthoni viszonyokról egyaránt.
Ausztria, Svájc, Németország, Hollandia – ezekről az országokról kezd valamiféle kép kirajzolódni bennem. Mi jelenleg nem vagyunk sem otthon, sem külföldön élő magyarok. Vándorok vagyunk, országok közötti átjárással. Kicsit élünk itt is és ott is.
Ez egyrészt jó. Élvezzük az egyes országok pozitívumait, és próbáljuk az előnyünkre fordítani őket. A negatívumok miatt viszont nem bosszankodunk sokat, tudjuk, hogy hamarosan odébbállunk, nem nekünk kell a helyiek hülyeségével együtt élnünk.
Másrészt éppen ez a rossz is benne. Látjuk a pozitívumokat és negatívumokat, és hogy milyen kevesen múlna, hogy egy ország tökéletes legyen, mégis mindenhol hiányzik ehhez valami apróság. Egyikben a politikai berendezkedés necces, a másik túlszabályozott, a harmadikban túl hűvösek az emberek, a negyedikben túl sokat kell dolgozni, hogy meg tudj élni. És igen, van olyan, ahol nem tökéletes a paradicsom a boltban.
Követed már a blogot? Itt megteheted!
A kis magyar valóságot fikázni, valljuk be, könnyű, és valahogy trendi is. Pedig – erre jöttem rá marokkói utazásunk során –, tényleg minden csak viszonyítás kérdése. Mert lehet, hogy Hollandiából, Angliából, Németországból nézve vannak szürreális, gáz, és vállalhatatlannak tűnő dolgok idehaza. Na de az előbb említett országokon kívül, van még 200 másik a világon, amelyek nagy részében két kezüket összetennék, hogy csak annyira legyenek gáz helyek, mint „e lángoktól ölelt kis ország”.
Nem árt szem előtt tartani azt, hogy amikor a „fejlett”, „nyugati” országokhoz mérjük a sajátunkat, akkor valójában a legpazarlóbb gazdaságokat, a leginkább más országok kárára fejlődő (vagy inkább pöffeszkedő) országokat tömjénezzük. Ha az egész világ úgy élne, ahogy Németország, akkor nem augusztus 8-án fogyott volna el a Föld éves energiakészlete, hanem már május 2-án. Ha az egész világ úgy élne, mint Luxemburg 2017-ben, akkor több mint kilenc Földre lenne szükségünk, hogy fenn tudjuk tartani az életszínvonalunkat.
Ez nem jólét. Ez abszurdum. Ez nem elérendő életszínvonal, hanem a jövő felélése. Fenntarthatatlan. És – habár ezt néha nehéz elhinni –, Magyarország is a pazarló országok listáját bővíti.
A cikk egyik megszólalója szerint, a magyar boltok polcain található gyümölcsök, zöldségek olyanok, mint a külföldi bolt polcain hagyott selejtek. Ehhez képest minek nevezzük a marokkói választékot a vegyeskereskedésben, ahol nem azt veszed meg, amire szükséged van, hanem amit találsz? Mert csak az a zöldség van, ami a szomszéd földeken megtermett.
Persze, értem én, hogy hozzászoktunk a jóhoz. Tökéletes alakú körte (Dél-Amerikából), vibrálóan vörös paradicsom (Szenegálból), neonsárga méz (Kínából). Mert nekünk, itt Európában csak a tökéletes jár! Csakhogy a minőségnek és a szépségnek ára van. A boltok polcain a hibátlan termékeknek, a gazdasági jólétnek ára van.
Pazarlás. Kizsákmányolás. Egyenlőtlen elosztás. Gondolom ismerősen csengő fogalmak ezek.
Ettől még nem gondolom azt, hogy nincs igaza a kritikus hangoknak. Mert ezen túl, bőven van mit kritizálni otthon. Hogy „bármikor megfélemlíthetnek, ellehetetleníthetik céged működését”. Hogy a „szabályokat senki sem tartja be”. Aki mégis betartja, az hátrányba kerül. Hogy bármikor átverhetnek, lenyúlhatnak, kigolyózhatnak. Vagy abban, hogy a fizetésekhez képest magasak az árak, de kritikán aluli a kiszolgálás. Vagy, hogy elképesztően nagy arányban bunkók az eladók (a vevők is). Hogy mindenkiből ömlik a panasz. Vagy, hogy az emberek belesüppedtek valamiféle lemondó közönybe. És tudom, hogy nem csak a jelenlegi állapot késztethet kritizálásra, hiszen az sem mindegy, hogy milyen irányba halad egy ország. Valami baj biztosan van, ha (ismét) több mint egymillió magyar tartja elképzelhetőnek, hogy a közeljövőben elhagyja az országot!
De ne gondoljuk azt, hogy máshol nincsenek ugyanúgy gondok! Hogy nálunk minden szar, de bezzeg nyugaton…
Persze, Németországban nagyon udvariasak az emberek. A kiszolgálás remek! Nem mondják a szemedbe, ha gondjuk van veled. Kinek kell a konfliktus? Inkább odaküldenek mást, hogy mondja meg neked. Vagy feljelentenek. Autóból ordibálni, mutogatni, ne adj isten kiszállni öklöt rázni? Kultúrember ilyet nem tesz! Meg hát, azért is megy a bírság. A szabály az szabály, ami jár, az jár. Ezért is működik az ország. De ne is várd, hogy lemondanak az elsőbbségükről, hogy jobban haladjon a forgalom. Önállóság? Mérlegelési képesség? Semmi szükség rá. Mindent megold helyetted a rendszer.
Vagy ott van Svájc! A földek megművelve, elkerítve. (Ne lépj rá!) És micsoda gazdagság! Mennyi pénz! (Honnan is?) Az életszínvonal lenyűgöző! (Az élet méregdrága.) Csak „nincs hová köpni”, hogy egy kedves ismerős szavait idézzem.
Hollandia? Az az igazi szabadság birodalma! Na persze. „A hollandok lassan felvásárolják Magyarországot” – hívja fel a figyelmemet egy érdekes dologra az egyik magyar lány, akivel Amszterdamban találkozunk, nem sokkal később pedig olvasok is erről egy cikket. Egy amszterdami férfi megvett egy egész magyar falut. Tudod miért? Azt mondja: „Sokszor bolondnak néznek minket a magyarok, hogy el akarunk jönni Hollandiából, ráadásul pont Magyarországra. Nyilván ők még oda vágyakoznak, ahonnan mi már el. Ők a fejlettséget, a mindig csodált nyugatot látják, mi meg azt, hogy ekkora kertjeink soha nem lehetnének otthon, ilyen szabadság számunkra Hollandiában elképzelhetetlen.”
Lehet, hogy nyugaton van a tökéletes paradicsom és a gazdasági jólét, de útközben mintha elvesztettek volna valamit. Mert a kötelezően mindig udvarias kiszolgálásnak ára van. A mindig tökéletes árukészletnek ára van. A magas életszínvonalnak ára van.
Nincsen tökéletes ország, csak nekünk lehet egy értékrendünk, ami alapján egy ország mellett letesszük a voksunkat. És lehet, hogy én nem a tökéletes paradicsomot akarom választani.
Legfeljebb a helyzet rákényszerít.
