Utazás, ismeretlen hangulatok, mesebeli tájak és meglepő találkozások. Hát persze, hogy az év nagy részében úton lenni jó! Ám hazudnék, ha azt állítanám, hogy nincsenek néha mélypontok, vagy, hogy nincsenek olyan dolgok, amelyek hiányoznának a korábbi életemből. De ahelyett, hogy ilyenkor belefeledkeznék az önsajnálatba, inkább igyekszem arra összpontosítani, hogyan tudnám az adott helyzetből kihozni a lehető legjobbat. Tehát amellett, hogy most elmondom, mi hiányzik számomra leginkább furgonlakóként, azt is elárulom, hogyan próbálok – több-kevesebb sikerrel – tenni ellene.

Néha kell egy barát…

Már kisgyermekként megfigyeltem, hogy a Németországban élő keresztszüleim hazalátogatásai tulajdonképpen nem szóltak másról, mint a rokonok és a barátok végiglátogatásáról, hogy aztán néhány hét rohanás után fáradtabban térjenek vissza, mint ahogy érkeztek. Sosem értettem, hogy ennek tulajdonképpen mi értelme van, amíg én magam meg nem tapasztaltam ezt az őrült tempót az utóbbi egy évben. Ha csak néhány napra ugrunk haza, akkor komoly haditervet készítünk, hogy adott időbe a lehető legtöbb találkozás beleférjen.

Hogy miért? Azért, mert „idegenbe” szakadva döbbensz rá, mennyire fontosak számodra ezek az évek során kialakult kapcsolatok. Amikor a család és a barátok csupán egy karnyújtásnyira vannak tőlünk, könnyen ellustulunk annak tudatában, hogy bármikor találkozhatunk velük, és bizony sokszor el is hanyagoljuk őket.

Esetemben a nonszensz az egészben az, hogy valójában – időben és minőségben – nem találkozom kevesebbet a barátaimmal amióta furgonlakó vagyok, sőt egyikük meg is jegyezte, hogy egyenesen többet látnak azóta. Ugyanis korábban mindenekfelett állt a munka, és az elvégzendő feladataim, ha pedig akadt egy kis szabadidőm, akkor csak pihegtem, mint a viharban eltévedt madár, aki végre talált egy ágat, ahonnan tojhat a világra.

Megoldás:

Új életmódunk egyik előnye, hogy ugyan kevés időt töltünk Magyarországon, ám akkor szabadon rendelkezünk a napjaink felett, tehát külön figyelmet szentelek a családnak és a barátoknak. Az év nagy részében persze nincs mit tenni, marad a Facebook, az e-mail és a telefon, tehát nem veszítjük szem elől egymást.

Egy spontán beszélgetés

De hiába az otthon töltött idő, és hiába a legjobban kidolgozott haditerv, a spontán módon kialakuló baráti sörözések, a hirtelen ötlettől vezérelt bográcsozások és kirándulások így is kimaradnak. Sokszor fáj a szívem, amikor kapom a Facebook-meghívókat az érdekesebbnél érdekesebb eseményekről, vagy amikor látom, hogy milyen tuti előadásokról, bulikról, megmozdulásokról maradok le.

Megoldás:

Nincs megoldás, ebbe bele kell törődni. Mielőtt azonban elsírnék emiatt egy százas csomag zsepit, emlékeztetem magam, hogy korábban sem vettem részt a legtöbb ilyen eseményen. Úgyhogy inkább most írom a kis listámat, hogy mit kell mindenképp bepótolnom, amikor otthon leszek.

Nem tetszik a rendszer(telenség)

Ez perce viccesen hangzik, hiszen épp a „napi rutin” az, amibe előbb-utóbb beleőrül az ember, és amelynek hiányát a leginkább élvezi az utazás során. Az igazi szabadság ugyanis az, ha te magad uralod az idődet (vagy legalábbis annak nagy részét), és nem kell folyton valamilyen külső körülményhez – reggel kilences kezdés a melóban, a menetrend szerinti busz elérése stb. – alkalmazkodnod.

Csakhogy ha minden napod más, ha mindig máskor (és máshol) kelsz és fekszel, ha egyetlen dolog állandó az életedben, az pedig az, hogy semmi sem állandó, akkor baromi könnyen szétesel. Az idő cseppfolyóssá válik és kifolyik a kezeid közül.

Ehhez vedd még hozzá az utazással járó kiszámíthatatlansági tényezőt (például ezzel a bejegyzéssel már napokkal ezelőtt elkészültem, de egyszerűen nem volt elég netem, hogy feltöltsem az oldalra, de az is vicces, amikor úgy beszélek meg valakivel telefonos interjút, hogy „figyelj csak, beszéljünk jövő hét szerdán, mert akkor talán olyan helyen leszek, ahol van rendesen hálózat meg térerő”) és kész is a káosz.

Megoldás:

Hacsak nem vagy egy a tudati folyamatait teljes mértékben uraló és irányító guru, akkor talán az a legegyszerűbb, ha ismét kialakítasz egyfajta rendszert a mindennapjaidban, ez ugyanis tapasztalataim szerint hozzásegít ahhoz, hogy te magad is összeszedettebb légy. Élek a gyanúperrel, hogy éppen hasonló okból kifolyólag találja a felkelő nap lótuszülésben a buddhista szerzeteseket, és valószínűleg nem véletlen, hogy a legtöbb „sikeres ember” beszámolójából is az derül ki, hogy korán kezdik a napot, és tartanak egy bizonyos menetrendet. Hogy mi a helyzet konkrétan az én esetemben ezzel a kérdéssel? Mondjuk úgy, törekszem rá.

A jó pap…

Sosem a tanulással volt gond, hanem az olyan dolgok tanulásával, ami nem érdekelt. Persze a 45 percek csendben, fegyelmezetten végigülésével is akadtak olykor problémák. Pedig nekem kifejezetten szerencsém volt, ugyanis a szüleim a legtöbb agymenésemet támogatták, hurcibáltak gitárórára, délután kórusba énekelni, járhattam olasztanfolyamra, vagy ha éppen ahhoz volt kedvem, akkor szétverethettem a fejem karate edzésen. Az igazi szabad élet mégis érettségi után következett, amikor tényleg azt tanulhattam, amihez kedvem volt.

Csatlakozz az utazáshoz Facebookon is! 

Lényeg a lényeg, rájöttem, hogy tanulni jó! És bizony, ez is egy olyan dolog, amit az utazó életmód mellett baromi nehéz megoldani. Az ide-oda ingázás ugyanis nem teszi lehetővé, hogy elvégezz egy sulit vagy egy tanfolyamot, a napi rutin hiánya pedig megnehezíti, hogy önszorgalomból érdemben haladj bármiféle új ismeret elsajátításával.

Megoldás:

Egyrészt vedd észre, hogy már utazás során is rengeteget tanulsz, új ismereteket sajátítasz el, új képességeket szerzel meg, és ugyan közhely, de ha hajlamos vagy az önmegfigyelésre, akkor magadról is rengeteget tanulhatsz.
Másrészt ma már nincs szükség arra, hogy iskolapadban ülj és magolj. Ha valami érdekel, akkor tele van az internet oktatóvideókkal, tanagyagokkal, célirányos blogokkal. Csak tudd rávenni magad! Ugyanis – és talán ez a legnehezebb része a dolognak –, itt nem áll mögötted egy edző, aki leordítja a hajad, hogy nyomd csak le még azt a maradék tíz fekvőtámaszt, és nincs egy tanár, akik kikérdezi tőled a tananyagot.

A könyvespolc nem fért be 🙁

Helyhiány miatt csak néhány könyvet hoztam magammal, és ami valóban érdekelt, azon már rég túl vagyok, számítógépen olvasni pedig nem szeretek. Ami valójában hiányzik, az maga a szertartás, ahogy megállok a könyvespolc előtt, és hosszas mérlegelés után végül leemelem az aktuális hangulatomnak leginkább megfelelő kötetet, hogy aztán elvonuljak a lakás egy csendes sarkába. De a könyvespolcot sajnos nem tudtuk magunkkal hozni. Arról nem is beszélve, hogy elemlámpa fényénél sem olyan tuti a dolog.

Megoldás:

Írom a beszerezendő könyvek listáját, hogy amikor otthon leszünk, akkor erre verjem el az összes spórolt pénzemet. Addig is lapozgatom azokat, amik nálam vannak. Legközelebb felkészültebb leszek.

Egy kicsi mozgás…

Vannak emberek, akiknek egyszerűen muszáj sportolniuk, hogy ne kattanjanak be. Én is közéjük tartozom.
Éveken keresztül az életem legfontosabb része volt a sport, versenyszerűen karatéztam, majd amikor bedarált a meló, és esélytelen volt, hogy rendszeresen edzésre járjak, elkezdtem futni, illetve a tömegközlekedésről a bringára váltottam. A futás már csak azért is jó, mert nincs egy állandó időpont, amit szabaddá kell tenned, munka előtt hajnalban, munka után esete, szóval bármikor felhúzhatod a nyúlcipőt. A futás nem csak baromi jól karban tartja a tested, de kikapcsolja az agyadat, oldja a stresszt, tehát felér egy meditációval. És nagyon könnyen rá lehet kapni! Egy idő után például könnyen megeshet, hogy már nem a szabadidődben futsz, hanem direkt úgy rendezed a kötelező feladataidat, hogy el tudj menni futni. Legalábbis ez volt esetemben korábban.

Furgonlakóként kicsit bonyolódott a helyzet, a rendszeres sporthoz ugyanis kellene azért valami minimális rendszer, ami ugye nincs. Vagy úton vagyunk, vagy nem túl ideálisak a körülmények (például ha éppen random út szélén töltjük az éjszakát vagy nincs lehetőség tisztálkodni), vagy ha minden ideális lenne, akkor szakad az eső. Otthon ez utóbbi sem zavart különösebben, de furgonlakóként érdemes kerülni az olyan helyzeteket, amikor bőrig ázhatsz és aztán a vizes ruhákat magad köré kell teregetned a kocsiban. Száz szónak is egy a vége, jelenleg nagyon hiányzik az életemből a rendszeres sport.

Megoldás:

Mindent összevetve még mindig a futás az egyik legjobb megoldás furgonlakóként. A futócipő nem foglal sok helyet, a legtöbb terep alkalmas arra, hogy megtegyél egy gyors kört, ráadásul így két legyet ütsz egy csapásra, hiszen nemcsak mozogsz, de még a környéket is felfedezed, ahol éppen tanyáztok.

A futócipőn túl pedig érdemes besuvasztani a kocsiba egy polifoamot is. Reggel egy pár perc jóga, néhány felülés vagy fekvőtámasz igazán nem tart sokból, mégis óriásit dob a hangulatodon. Következő tervem pedig az, hogy beszerzek egy ugrálókötelet, hiszen egy kis ugrabugrálás tényleg nem igényel nagy helyet, és még mókás is.

 

Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!