Érdekes, hogy néha hónapok telnek el anélkül, hogy magyarokkal találkoznánk, máskor meg egy tucattal futunk össze néhány nap alatt. Így volt ez Germersheimben is. Német település, de talán a tipikusnak gondolt német arcból látni errefelé a legkevesebbet. Van itt mindenféle náció, persze, hogy magyar is akad bőven. Nem mindig van időnk hosszan eldiskurálni velük, de ha ilyenkor jól figyelsz és hallgatsz, még a félmondatok mögött is egy-egy vicces-szomorú élettörténetet fedezhetsz fel. Kis magyar szürreál Németországból.

„Összeszedjük egy ház árát és már megyünk is haza.”

– mondja egy vajdasági magyar pár. Négy éve élnek kint Németországban. Nem szeretnek itt lenni, már nagyon mennének haza. Hiányzik nekik a saját kert, a veteményes, a paradicsom. Na meg a disznó. Tényleg. Ők mondták.

„Fel akarom venni a magyar állampolgárságot”

Nehéz elhinni, de tényleg ezt mondja egy idős német úr. Ráadásul magyarul mondja. Akcentus nélkül. Mi meg csak pislogunk, ugyanis percekig azt hittük, hogy ő valójában magyar. De nem magyar, és nincsenek magyar felmenői sem. A felesége magyar, ezért tanulta meg a nyelvet. Egyébként kint élnek Németországban. De inkább élne Magyarországon. És magyar állampolgár akar lenni, mert – erre varrjál gombot! – teljesen kivan a jelenlegi német politikai és társadalmi helyzettől.

„Mit sütsz kis szűcs?”

Kürtőskalács – ha meghallod, hogy ezt a szót valaki helyesen mondja ki külföldön, akkor biztos lehetsz benne, hogy magyarral találkoztál. Erre jön egy raszta srác és rácáfol. Merthogy ő is tökéletesen beszél magyarul, de ő is német. Mi van ezekkel az emberekkel, ennyire unatkoznak, hogy magyarul tanulnak? Mint kiderül, ő tíz éve költözött Budapestre. Érthetetlen. „Mondták az ismerőseim, hogy rossz irányba megyek, de én még mindig nem érzem úgy” – mondja. Valami hippiféle lehet. Most főleg írással foglalkozik. Németül ír. De szereti a magyar nyelvtörőket. Nem, azt nem tudja elmondani, hogy fekete bikapata kopog a pepita patikaköveken. Azt viszont igen, hogy mit sütsz kis szűcs.

„Megfizetik”

Ismét magyar vevők érkeznek Borsodból. Dumcsizunk. Öt éve élnek kint, de még mindig nem döntötték el, hogy maradnak-e végleg. Egyelőre megéri. Bár a lány szinte minden nap dolgozik. Ja, szívás, de megfizetik. A srác nem tudja mihez kezdhetne odahaza. Dolgozott otthon sofőrként is, volt olyan hónap, hogy csak nyolcvanezret kereset vele. Elköszönnek…

Majd visszaszaladnak. Hoztak nekünk vacsorát, hogy ne csak vásáros kaján tengődjünk.

Paprikás krumpli és fehér kenyér.

„Magyarul is tudnak?”

– kérdezi egy pici, idős néni miután percekig stírölt minket. Ja, mondom, tudunk egy kicsit. A néni 48 éve él itt. Baján született. Szereti a német életet. Meg az itteni tájat. A hazaira emlékezteti. Itt lakik a Rajna bal partján. Olyan, mint odahaza a Duna-part. Amikor átnéz a folyón, a dombok mindig Szekszárdra emlékeztetik. Tagja a helyi magyar közösségnek. Őt aztán nem kell félteni! Szombat este megmutatták ám a német barátoknak, hogyan mulatnak a magyarok! Egy kis bor, és máris táncra perdültek! Hát igen, sokszor gondolt rá, hogy haza kellene költözni. De nem megy az már olyan könnyen. A hazai helyzet miatt sem szívesen… Meg aztán: „Öreg fát nem ültetünk át”.

Kövesd a blogot Facebookon is!