Életemben először jártam Svájcban, azon belül is Wil városában, és annak ellenére, hogy csupán három napot tudtunk maradni – ez is nagyrészt melóval telt –, sikerült beleszeretnem ebbe a vidékbe.

Mivel különösebben nem tanulmányoztam sem a népet, sem a kultúrát, ezért igazságtalan lenne messzemenő következtetéseket levonni a most szerzett tapasztalatok alapján, úgyhogy inkább álljon itt néhány sarkalatos mondat, melyek a néhány nap alatt hagyták el a számat, és amelyek talán mégis elárulnak egy keveset az országról.

Csatlakozz az utazáshoz a Facebookon is!

„Itt tényleg mindenhol tehenek vannak?”

– fogalmazódott meg bennem a kérdés, amikor a határt átlépve az autópálya mellett legelésző tehéncsordák mellett húztunk el. És mintha tényleg egy Milka reklámot néznél: a rikítóan zöld mezőn kérődző jószágok, a háttérben dimbes-dombos tájjal. És ez nem csak falusi idill. Amilyen mázlink volt, a GPS megint sikeresen tévútra vezetett minket, ennek köszönhetően elkeveredtünk Wil rózsadombjára is, ahol a villák árnyékából teljes természetességgel bámultak ránk a riskák.

„Itt aztán ’nehéz’ lehet a punkok élete”

De most komolyan, milyen lehet már Svájcban punknak lenni? 😀 A vásár, ahol dolgoztunk, egy tó melletti parkban volt, és mint minden rendes parkban, itt is egy csapat punk múlatta az idejét. Egyik nap akartunk is adni nekik egy kürtőskalácsot ingyen – hiszen tudjuk jól, hogy a punkok szeretik az ingyen cigit-sört-kaját –, de nem hagyták. Ránktukmáltak három frankot, búcsúzásnál pedig jól megölelgettek minket.

„A nagybevásárlást majd Németországban intézzük el”

Nem gondoltam volna, hogy Németországot valaha olcsó helynek fogom tartani, de Svájcban ezt is megértük. Az alapélelmiszerek ára még a német árakhoz képest is két-háromszoros. Forintba inkább ne is számold át! Persze, itt van is mit a tejbe aprítani.

„Ez aztán a multikulti!”

Csak kapkodtam a fejem a néhány nap alatt ezt a fajta sokszínűséget látva. Itt a hirtelenszőke Brad Pitt típusú férfiaktól kezdve a fejkendős lányokon át az afroamerikai üzletemberig mindenféle embertípussal találkozhatsz.

Volt egy ecuadori vásárlónk is, aminek mi annyira megörültünk, hogy gyorsan meg is kínáltuk Magyarországról hozott csilivel – hiszen egy dél-amerikai nyilván szereti a csilit magában enni, mi is nagykanállal ennénk náluk a kalocsai paprikát –, amibe szerencsétlen majdnem belepusztult. Mentségünkre legyen mondva, a fahéjas kürtőskalácstól valamelyest magához tért.

„Most ez a néni például minek örül?”

Svájcban az emberek, nem tudok rá jobb kifejezést, hihetetlenül bájosak. Egy olyanfajta megfogalmazhatatlan kedvesség árad belőlük, amilyennel eddig még nemigen találkoztam. Mindenkinek van egy jó szava hozzád, de legalábbis egy mosolyra biztosan futja. Talán ezt teszi a jólét az emberekkel, na meg az, hogy évszázadok óta nem dúlta fel háború az ország békéjét.

 „Mit mondott?”

Sokan megőrülnek a svájci német nyelvtől. Hát én egyszerűen imádtam ezt a sokszor olasznak tűnő francia-német keveréknyelvet a pörgetett R betűikkel. Olyan érzésem volt, mintha egy alpesi olasz faluba csöppentem volna.

„Jó reggelt kívánok”

Igen, így magyarul. Ugyanis a három nap alatt rengeteg remek magyar emberrel találkoztunk. Egyik nap söröztünk a 73 éves Julius bácsival, aki amúgy Gyuszi bá’ csak 13 éves kora óta Csehországban él, a vásárban pedig körhintásként funkcionált, másnap grilleztünk a kovácsoltvas fegyvereket árusító Tamással és Ádámmal, utóbbi otthon szociológushallgató és a prostituáltak világáról írja épp a diplomamunkáját, harmadnap főztem kávét a kotyogóson egy kedves magyar lánynak. Míg megkávéztunk, kellemesen elcsevegtünk. Mellesleg kiderült, hogy az Anima Sound System zenekar billentyűse.

„Nem akarok hazamenni”

A második napon éreztem azt, hogy baromira el tudnám viselni Svájcot még néhány hónapig, a harmadik napon pedig utazásunk kezdete óta először hagyta el a számat a fentebb idézett mondat.

 

Csatlakozz az utazáshoz a Facebookon is!