Judit és István hétköznap „rendes”, konszolidált emberek, egy nagy cég alkalmazottai, mintaszülők. Ám a látszat senkit ne tévesszen meg, valójában egy igazi őrült páros ők ketten! A hazai és külföldi rock és reggiefesztiválok állandó részvevői – 13 éves fiúkkal, Botonddal egyetemben –, és amikor csak tehetik, fogják a cókmókjukat és világgá mennek. Tevegeltek már a Szaharában, másztak már a Himaláján, és összeházasodtak Las Vegasban. Utazómániájuk nemrég új szintre lépet, ugyanis 2015-ben lakóautó tulajdonosok lettek.

„Régi álmunk volt, hogy legyen egy lakókocsink. Eredetileg egy Volkswagen T1-es vagy T2-es modellt szerettünk volna, de amiket a neten találtunk, azok vagy nagyon leharcolt állapotban voltak – motor nélkül, csak karosszéria –, vagy egy kisebb vagyont kértek értük.” – kezd bele a történetbe István. Végül több hónapnyi keresgélés után egészen véletlenül találtak rá egy 36 éves T3-as modellre. „Ennek így kellett lennie. Szeptember volt, tehát szezon után, a kocsi műszakija nem sokkal korábban járt le, a tulaj is már szabadulni akart tőle, áron alul hirdette. Mi pedig megláttuk és megszerettük. Hétfőn telefonáltunk, kedden már a miénk volt.” – mondja Judit.

A kocsit persze újra kellett műszakiztatni, a régi kopott kerekek helyett újakat kapott, a lakrész csupasz fémfalára faburkolat, a plafonra – szigetelés gyanánt – pedig az egyik cimborájuk próbatermének a hangszigetelése került. Miután egy balkanyarnál a hűtő teljes tartalma a földön kötött ki, a hűtő biztonsági zárat kapott, de ezeket, és néhány apróbb javítást leszámítva nem sok dolguk volt a kocsival. Eleinte…

Csináld magad!

„Ami jó ebben a kocsiban, hogy alig van benne elektronika, úgyhogy ha víz és olaj van benne, akkor kimegy a világból is. Sőt, ez a típus még étolajjal is simán elmegy. Valószínűleg anno használták is azzal, ugyanis amikor megvettük, olyan szagot árasztott, mintha egy lángosos bódéban ültünk volna.” – emlékszik István nevetve.

Az első nagyobb bevetésre a vásárlás után három hónappal, szilveszterkor került sor. Budapestről szerettek volna Egerszalókra eljutni, azonban Gödöllő előtt egy emelkedőn szétdurrant a vízcső.

„Három órás séta után találtam olyan embert, akinek az ismerősének az ismerősének volt olyan vízcsöve, amire szükségünk volt. Közben kiderült, hogy a kevés kis elektronika is megsérült. Szóval szilveszterkor már nem mentünk vele sehová.” – mondja István, aki szerint, ha valaki ilyen idős kocsit vesz, akkor fel kell készülnie ehhez hasonló esetekre, és előbb-utóbb az autószerelést is meg kell tanulnia. – „Nekünk is van már itthon mindenféle pótalkatrészünk, vízcsőgarnitúránk, biztosítékaink. De éppen ez az előnye is egy ilyen kocsinak, vagyis, hogy te magad is meg tudod szerelni. Ha pedig mégis szervizbe kell vinned, akkor a javíttatás általában megúszható néhány tízezer forintból.”

És mivel következő nekifutásra már egészen Kiskunlacházáig jutottak, ezért úgy gondolták, eljött az ideje egy 3000 kilométeres Európa-túrának is.

Kuplung? Az minek?

Konkrét tervük nem volt, annyit tudtak, hogy az első megálló a Balaton-part lesz. Aztán jöhettek a szlovén szerpentinek, a Bledi-tó, majd az olasz tengerpart és a Garda-tó. A hirtelen jött olasz túra tiszteletére a kocsi keresztelője is megtörtént, a rendszám alapján (JOW) Jowanni lett a járgány neve. Az „öregúr” pedig igen nagy népszerűségnek örvendett útjuk során, néhány elegánsabb kempingben igazi turistalátványosság volt a lakóház méretű luxuslakóautók között, volt, aki bekéredzkedett, hogy a belsejét is szemügyre vehesse.

 

„Az utat körülbelül nyolcvannal robogtuk végig. Ha minden jól megy, akkor idén talán már a 85-öt is megkockáztatjuk.” – vélekedik István – „De  igazából ennek a fajta utazásnak éppen az a lényege, hogy még ha tudnál is gyorsabban menni, teljesen felesleges. Ha ilyen kocsit vásárolsz, akkor azt is választod, hogy nem sietsz sehová. Beülsz és belelazulsz a világba. Lehúzod az ablakot, kikönyökölsz, szól a zene. Ez egy életérzés.”

Lazaság ide vagy oda, a hegymenet, a dimbes-dombos táj, egy kicsit sok volt Jowanninak, a váltó felmondta a szolgálatot. Szervizre azonban nem volt idő, vissza kellett érniük a Volt fesztiválra, az Iron Maiden koncertre. Úgyhogy jöhetett egy kis trükközés. – „Álló helyzetben is kettesbe lehet tenni a kocsit, indítani, aztán ha már gurul, akkor néhány kuplungolás és hangos ima után, a négyest is veszi. Utána már csak arra kell figyelned, hogy ne állj meg, amíg haza nem érsz.”

A híd alatt, a híd alatt, a Lánchíd alatt

Persze azóta fény derült a kocsi egyéb specifikációira is, például, hogy az ablaktörlőlapátot szakadó esőben néha fakanállal kell a helyére tolnia, vagy, hogy míg a hűtő befelé hűt, kifelé fűt, ezért egy forró nyári estén jobb, ha kiteszik a kocsi mellé. Vagy, hogy „az ablakmosó folyadékot ebben a kocsiban a kuplung alatt található kis tartályba kell tölteni, ami tulajdonképpen lényegtelen, hiszen a tartály úgyis lyukas”. De ilyen apróságokon nem stresszelnek, inkább jót mulatnak rajta. Mint mondják, Jowanni olyan, mintha lenne még egy útitársuk, aki külön figyelmet igényel. Az autó műszaki állapotán túl pedig tényleg csak a képzeletük szabhat határt a kalandoknak.

„Ha kocsival utazol, a legjobb a mobilitás. Ez tényleg igazi szabadságot ad.” – vélekedik Judit – „Nem kell előre útitervet készíteni, szabadon mehetünk a vakvilágba, bárhol megállhatunk és eltölthetünk egy vagy két éjszakát. A rakparton aludhatsz a Lánchídnál vagy megállhatsz közvetlenül a tengerparton. Ráakadhatsz gyönyörű, nem kifejezetten turistáknak szánt helyekre, ahol egy kicsit „egyedül” lehetsz. Főzöl egy kávét a kocsiban, és egy kihalt öbölben iszogatod, miközben füstölő illatát hozza a szél… Gyakorlatilag Jowannival elérhetővé, a mienkké vált a világ. Az életterünk pedig jelentősen megnőtt. Akárhol vagyunk, erre a kocsira úgy tekinthetünk, mint az otthonunkra, a saját dolgaink vesznek minket körül, ez pedig jobb érzés, mintha egy ötcsillagos szállodában lennénk. Tudom, hogy közhely, de igaz, egy ilyen utazás során maga az út is élménnyé válik, ami összehozza a családot.”

És mint mesélik, aki ilyen kocsit vesz, az egy közösség részévé is válik. Ugyanis ha hasonló lakóautós brigáddal találkoznak az utakon, akkor integetnek, dudálnak egymásnak. „Vagyis mi csak kézzel-lábbal integetünk, mert most éppen a duda sem működik.”

 

Kövesd a blogot a Facebookon is!