Már este, zárás után értesülünk a berlini tragédiáról, másnap reggel pedig amikor bekapcsolom a telefonomat, aggódó üzenetek várnak, hiszen mi is épp egy németországi adventi vásárban dolgozunk. Szerencsére nem Berlinben. Úgyhogy ismét, akárcsak az elmúlt hetekben, összeszedjük magunkat és elindulunk a munkába. Az élet nem állt meg…

Útközben persze lesem a jeleket, a rendőrautók tömeges megjelenését az utakon, zavarodott és rettegő, esetleg dühöngő embereket, de nem látok semmi ilyesmit. A játszótéren a fehér és a színes bőrű gyerekek ugyan úgy együtt rúgják a bőrt, a török újságos ma is kinyitotta a bódéját, a mellettünk lévő kifőzdéből mosolyogva kiált oda egy „gutenmorgent” görög szomszédasszonyunk, a kocsmáros hangosan énekel, a francia szakácsfiú viszont álmosan pislogva készül a nyitásra. Egyedül az egyik német vásáros késik, majd feldúlva érkezik… elromlott az autója, megint egy kisebb vagyonba fog kerülni.

Az élet nem állt meg…

„Ember nem lesz ma a vásárban” – gondoljuk, de már nyitás előtt tucatnyi vendég várakozik a bejáratnál, aztán fagylaltot nyalva nézelődnek a bazársoron.

Délután a szokásos menetrend szerint befut újonnan megismert helyi barátunk is. Itt van nem messze egy pubja, minden nap munkába menet megáll nálunk egy (néha kettő vagy három) kávéra, beszélgetünk, aztán visz két fahéjas kalácsot. Két kávé között kérdezzük, mit gondol a berlini eseményekről. Hogy mit gondol? Szomorú. És még szomorúbb lenne, ha ismerőse, barátja is ott lett volna. Ugyanakkor… nap, mint nap a világ minden táján értelmetlenül halnak meg emberek… a düh most nem segít. Szinte ledöbbenünk a higgadtságán.

Az ország gyászol, és most, hogy félig-meddig itt élek én is, jobban megérint a tragédia, mint korábban.

A nap hátralevő részében a munka eltereli a figyelmemet és a gondolataimat, csak néha-néha rezdülök össze, amikor járőröző rendőrök haladnak el a standunk előtt, vagy amikor a megszokottnál hangosabban zúg fel egy autó motorja a közelben. „Ennek semmi értelme, nem fogok rettegni” – döntöm el magamban, és megölelem a férjem.

Az élet nem állt meg, és most rajtunk (is) múlik, hogy több gyűlölet lesz-e a világban.