Min dolgozol?

Ebben a pillanatban vagy úgy általában?

Ebben a pillanatban?

Egy blogbejegyzést írok.

És általában?

Általában több dologgal foglalkozom egyszerre. Van egy állandó munkám, napi nyolc órában egy online marketingügynökségnél marketing manageri munkakörben. Főleg projektvezetés, magas kvalitású kollégák között, ami nagyon inspiráló, rengeteget tanulok. Emellett van az egyik barátnőmmel egy saját projektünk, ami The Story Photo Studio néven fut. Elsősorban nőket fotózunk női szemmel, kreatívan, hangsúlyozva, hogy mivel mi is mindketten anyák vagyunk, megértjük, amikor egy nő különböző szerepekben próbál helytállni. De van egy harmadik, hosszú távú célom is, ami felé folyamatosan haladok: szeretnék egyszer egy olyan saját vállalkozást létrehozni, ami értékteremtő tevékenységet folytat, feltölt, nem foglalja le minden időmet, éppen ezért nem is munkaként tekintek rá, de termel profitot is.

Ha felteszed magadnak a kérdést, hogy: ki vagyok én? Mi a válasz?

Attól függ. Például, hogy mikor kérdezem meg saját magamtól ezt. Vagy, hogy felteszem-e egyáltalán ezt a kérdést. Fel merem-e tenni a kérdést egy adott pillanatban.

Említetted a különböző szerepeket. Adódik korunk kérdése: karrier vagy család?

Mindkettő.

Meg lehet oldani együtt?

Meg, de ahhoz minden érintettnek partnernek kell lennie ebben, megérteni, hogy ugyanazért a célért dolgoztok és támogatjátok egymást. Mindenkinél mások a prioritások, sőt, minden nap változhat, hogy éppen mi a fontos. A rugalmasság a kulcsszó. Megtanultam, hogy hallgassak az ösztöneimre. Ami egyébként nagyon nehéz volt. És talán túlzás is azt állítani, hogy mára megtanultam, de törekszem rá. Például, ha látom a gyerekemen, hogy többet igényel belőlem, akkor hajlandó vagyok érte átszervezni egy napomat, egy hetemet, egy hónapomat, akármit. De ha úgy érzem, hogy a munka kívánja meg, akkor abba teszek egy kicsit többet. Az a helyzet, hogy szeretek dolgozni. A munkában mutatkoznak meg igazán az erősségeim. Ezt ki kell mondani: én a munkában vagyok individuumként erősebb… bár a fene tudja, lehet, hogy azóta jó anya is vagyok.

Mennyire belső kényszer ez, és mennyiben társadalmi elvárás? A környezeted várja el, hogy munkában és anyaként is hozd a maximumot?

Nem érdekel, hogy mit vár el a környezetem. Erről én már lejöttem régen.

De volt, amikor érdekelt?

Persze, nyilván… De azt gondolom, hogy ezek a személyiségfejlődésnek a szakaszai. Teljesen más szerepekben vagyunk húsz, harminc vagy éppen negyvenévesen, ha egyedül élünk, vagy párkapcsolatban vagyunk, esetleg egy új családtag érkezik. De mára elértem arra a szintre, hogy nem kérdőjelezem meg a cselekedeteimet. Legfeljebb addig, amíg döntéshelyzetben vagyok. Ha viszont meghoztam a döntést, utána soha. Ez egy tanulási folyamat. El kell jutni addig, hogy az ember egyszerűen rá tudja csukni az ajtót az aggodalmaira. Nyolcadik éve töltöm ki a YearCompass nevű évértékelő füzetet. Van egy rubrika, amibe azt kell beírnod, amit el kell engedned. Három éven keresztül az aggódást írtam ide. Idén viszont csak ültem a papír felett és nem tudtam, hogy mit írjak. Eleinte cikinek éreztem, hogy biztos csak nem jut eszembe semmi. Aztán aludtam rá egyet, és rájöttem, hogy nem, én ezeket a dolgokat már elengedtem. Úgyhogy üres maradt az a rész.

Szerinted mi az élet értelme?

… (hosszú szünet, nagy sóhaj) …

Az a helyzet, hogy szívesen gondolkodom ezen, de csak nagyon ritkán engedem ezt meg magamnak. És nem azért, mert nem érdekel, vagy mert érdektelen vagyok, hanem ez egyfajta védekezési mechanizmus. Ugyanis olyan típusú személyiség vagyok, aki hajlamos a globális gondokat is a saját egyéni kudarcaként megélni, és aggódni ezek miatt. Márpedig az aggodalom megjelenik a gondolatokban, aláássa a jelenben történő cselekvéseket, aminek következtében elvesztem a korábban elképzelt és megtervezett céljaimat. Kicsúszik alólam a talaj, és kisodródom. Úgy érzem, hogy egy pici pont leszek az univerzum végtelenjében, aminek igazából… mi is az értelme? Aztán azzal vigasztalom magam, hogy oké, de rajtam kívül van még néhány pici pont, akiknek fontos az, hogy én, mint pici pont létezem. Ez egy erős bázis tud lenni. De őszintén megvallva, félek ettől a kérdéstől. Igyekszem inkább úgy gondolkodni, hogy az élet értelme az, amit az adott lehetőségek között éppen el tudok érni, úgy, hogy közben jól érzem magam.

 

Andi jelenlegi „irodájában”, home office-ban. Míg fotózom, közben a fia bújócskázik a szobában.

#azéletértelme #2020után #azéletértelmeprojekt #INKkérdez #Andimondja