Klárával a hollandiai Winschotenben futottunk össze egy vásár alkalmával, és ő néhány percnyi ismeretség után boldogan mesélt nekünk hollandiai életéről. Az élet fintora, hogy miközben éppen „tombolt” a magyar-holland diplomáciai háború, Klára és párja, Martin, a legnagyobb egyetértésben, jóízűen ették a magyar lángost, és beszélgettek velünk a két ország közötti kulturális különbségekről.
„Magyarországon tanító és történelemtanár voltam, két diplomás pedagógusként nagyon szerettem a munkámat. A 2008-as válság idején veszítettem el az állásomat. A munkaügyi központon keresztül átképeztek titkárnővé, és megtanultam angolul, de sajnos ezután sem tudtam elhelyezkedni. Az egyik barátnőm német férfihez ment férjhez, az ő esküvőjükön kaptam egy ajánlatot, hogy menjek el Németországba bébiszitternek. Ez volt az ugródeszka, így kezdődött a külföldi életem” – meséli Klára, aki kezdetben fél évet töltött Németországban, majd miután hazatért, ismét megpróbált elhelyezkedni. Rengeteg helyre elküldte az önéletrajzát, de a legtöbb esetben válaszra sem méltatták, ahová pedig elhívták állásinterjúra, ott azzal szembesült, hogy kígyózó sorokban várnak a jelentkezők az egyetlen meghirdetett állásra. Úgy döntött, inkább ismét külföldön próbálkozik. Mivel szerette volna felfrissíteni és fejleszteni az angoltudását, Kanadába utazott, az ott élő rokonokhoz. Itt ismét bébiszitteri állást vállalt. Hat hónapig maradhatott az országban, majd hazajött, hogy vízumot igényeljen a további kint tartózkodáshoz, a kérelmét azonban elutasították.
Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!
„Nem féltem a külföldi élettől soha. Bele sem gondoltam, hogy mi lesz, csak mentem és mentem. Nagyon szerettem Kanadában lenni, tetszett, hogy az emberek minden támogatást megkapnak ahhoz, hogy megvalósítsák az álmaikat. Sok embernek saját, önálló vállalkozása van. Amikor kiderült, hogy Amerikába nem mehetek vissza, úgy döntöttem, hogy Nyugat-Európában, Hollandiában próbálok szerencsét.”
Skypon ismerkedett meg egy holland családdal, hozzájuk utazott ki, és lett ismét bébiszitter. Ekkor már huzamosabb ideig szeretett volna kint maradni, ám egy családi tragédia ismét hazaszólította. – „2013-ban meghalt édesapám, ami óriási trauma volt a számomra. Hazatértem, aztán vissza Hollandiába, de közben szétment az akkori kapcsolatom a holland barátommal. Eléggé magam alatt voltam, a nyelviskola és a tanulás volt az egyetlen, ami segített ebben a helyzetben, elterelte kicsit a figyelmemet.” – Jelenlegi párjával, Martinnal egy évvel ezelőtt ismerkedett meg, mint mondja, nagyon sokat köszönhet neki, ő támogatja, ő tartotta benne a lelket a nehéz időszakban. Klára jelenleg ismét munkát keres, de addig sem unatkozik, önkéntesként dolgozik egy múzeumban, nyelviskolába jár. Most az a célja, hogy tökéletesen megtanuljon hollandul, hiszen szeretne minél jobban beilleszkedni, hosszú távon itt képzeli el a jövőjét.
„Túl sok volt az otthoni elutasítás. Szeretem a holland embereket és Hollandiát. Itt szeretném újra felépíteni magam és az életemet. Egyelőre bármit elvállalnék, akár takarítok is, csak maradhassak. Hosszú távon viszont az az álmom, hogy saját vállalkozásom legyen. És persze egy boldog házasság és saját család.”
Klára, míg beszélgetünk többször is hangsúlyozza, mennyire fontosnak tartja, hogy az ember megértse és elfogadja a másik kultúráját. Főleg hogyha ő a vendég egy másik országban. Míg beszélgetünk, meg-megáll, Martinhoz fordul, és hollandul elmeséli neki is, milyen különbségeket fedezett fel eddig a két ország között, és mindig hozzáteszi: nincs jobb vagy rosszabb kultúra, csak más.
„Ha megérted az egyes népek történelmét, akkor azt is megérted, hogy mit miért tesznek. Hollandia a tengerszint alatt van, az itt élő embereknek meg kellett küzdeniük a vízzel. A holland egy szorgalmas, dolgos nép. Szeretem ezt a fajta rendezettséget, ami itt van, és azt, hogy ennyire elfogadóak a külföldiekkel szemben. Az is tetszik, hogy itt nem nézik le a parasztokat, hanem tisztelik őket, hiszen ők termelik meg azt az árut, amit aztán megkapsz a boltban. Ami számomra nagyon furcsa volt, hogy itt mindig kiszámolják pontosan, adagra az ételt. Nem úgy van, mint náluk, hogyha ízlett az étel, akkor repetázhatsz. Vendégségben is mindenkinek egy adag jut. Persze azt gondolhatnánk, hogy ez smucig dolog, de valójában azért van, mert így igazságos. Mindenkinek ugyanannyi jár. Neked is jut, de a többieknek is kell hagyni. Ha kétszer veszel, akkor valaki másnak nem marad.”
És akkor végezetül még néhány érdekesség, melyeket Klára figyelt meg Hollandiában (szubjektív lista!):
- Az étel ugyan pontosan ki van számolva, a kávét viszont szívesen, ingyen adják a boltokban, hivatalokban is.
- A gyerekekre nem adnak sapkát. Megszoktatják velük a hideget, sokszor hideg szobában altatják a kicsiket, így ellenállóbb lesz a szervezetük, nem fáznak meg olyan gyakran.
- A hollandok szeretnek bulizni, szórakozni. A politikával nem foglalkoznak annyit, mint a magyarok. A himnuszukat alig tudják, ha meghallják, akkor fütyülnek és táncolnak rá. „Éljen Hollandia!”. Nem értik például, hogy a magyar himnuszt miért kell csendben, szomorúan végighallgatni a focimeccseken.
- Hollandiának Vilmos Sándor a királya. A király születésnapján egész Hollandia narancssárgába öltözik a tiszteletére és mindenhol hatalmas bulikat tartanak. A boltokban ilyenkor nagy leárazások vannak.
- A lagzikban az ünnepi étel sokszor sült krumpli és hamburger. Az adagok itt is ki vannak számolva, ezért náluk nem szokás a lagzi végén elvinni a maradékot. A menü sokkal kevesebb és olcsóbb, mint nálunk. Ez azért is van, hogy ne terheljék meg az ifjú párt anyagilag.
Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!