Amszterdam igazi pezsgő nagyváros, számtalan kulturális programmal, nevezetességekkel, különleges, csatornákkal átszőtt városképével. Ha tényleg mindent látni akarsz, akkor vagy beköltözöl a városba egy évre, vagy inkább el se indulj, hiszen úgyis csak egy apró szeletét ismerheted meg! De a viccet félretéve, mégis mit lehet kezdeni Amszterdammal, ha csupán két napod van rá? A legjobb, ha nem feszülsz rá a „kötelező” programokra, és a „dolgok, amiket mindenképp látni kell” listádat szépen az egyik csatornába hajítod, majd átadod magad a város hömpölygésének.
Mert ez az a város…
…amelyiktől sokkot kaptam. Fel sem tűnt, hogy micsoda remetévé váltam az utóbbi másfél évben, amióta szinte csak vidéken járunk. Csendes német kisvárosokban, ahol csupán Jürgen fordul utánuk csodálkozó tekintettel, vibrálóan zöld svájci legelők mellett, ahol a tehenek emelik ránk nagy bamba tekintetüket, tiroli árnyas fenyvesekben, ahol reméljük semmiféle tekintet nem szegeződik ránk a sötétben… Aztán egyszer csak Amszterdam belvárosában találtam magam.
Tömeg, harsány hangok, rikító színek kavalkádja, emberek préselődnek hozzád mindenfelől, mégsem tudsz menekülni, mert csak akkor tudsz előre haladni, ha előtted lépnek a többiek is. Stucni kutya behúzott farokkal, hátracsapott fülekkel próbál a lábak között lavírozni, Nipli felé kezek nyúlnak a tömegből. Az emberek kényszeresen meg akarják simogatni. Mi van ezekkel?
Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!
Megérkezünk a híres Dam térre, a történelmi városközpont legnagyobb és leghíresebb terére. A turisták csoportokba tömörülve fotózzák magukat, egymást, vagy bármit, ami éppen a lencséjük útjába akad, előadóművészek adják elő szokásos performanszukat, itt egy bohócruhás alak vág hülye pofákat, ott meg a sátán lengeti a kaszáját. Lehajtott fejjel török át a tömegen. Kit érdekel, hogy itt a Királyi palota, az Új-templom vagy a második világháború hősi halottainak emlékműve? Egyetlen cél vezérel: találni végre egy nyugodt pontot.
Néhány utcányi rohanás után végre ritkulni kezd a tömeg és megpillantunk egy apró, színes kávézót. Az imazászlók barátságosan integetnek felénk. A kávé finom, a felszolgálók barátságosak, még az egyik vendég is szóba elegyedik velünk. Megnyugszom. Most már jöhet az igazi városnézés.
De hol is kezdjünk neki Amszterdamnak? Van itt minden, amire egy vérbeli turistának szüksége lehet. Rijkmuseum (a holland nemzeti múzeum), Van Gogh múzeum (a festő legnagyobb gyűjteményével), Anna Frank ház (ez volt Anna Frank rejtekhelye a második világháború idején, és itt írta világhírű naplóját), Rembrandt ház (a festő egykori lakóhelye), Heineken és Erotika múzeum, és még sorolhatnám.
Ha kevés időd van Amszterdamra, és mégis szeretnél valamit elkapni a város hangulatából, akkor a legjobb, ha azzal kezded, hogy leülsz az egyik csatorna partjára és nem csinálsz semmit. Csak szemlélődsz. Nézed, ahogy előtted elcsorog egy turistákkal teli sétahajó. Ahogy a szemközti parton elsuhannak a bringások. Hallgatod, ahogy a kávézó teraszán beszélgetnek és nevetgélnek az emberek.
Itt minden mozgásban van, mindenki nyüzsög, tényleg pezseg körülötted az élet. Ha azonnal bele akarod vetni magad, elszédülsz, ha viszont hagysz időt magadnak, akkor felveszed a ritmusát.
Hiszen ez az a város…
… ami magával ragad. A város különleges hangulata, a csatornák fölé magasodó dülöngélő házak, a sétahajók, a korlátnak támasztott bringák tömege…
… úgy érzed, muszáj magaddal vinned ezt a hangulatot, ha másként nem, hát hűtőmágnes, bögre, képeslap vagy fapapucs formájában. Szerencsére ezeket az ezernyi szuvenír bolt egyikében biztosan be is szerezheted.
Ha shoppingolnál, akkor érdemes ellátogatni a Waterlooplein Piacra is. Ez Amszterdam leghíresebb bolhapiaca, ahol az antik dísztárgyaktól kezdve a marihuánás pólókon át a strandpapucsig mindent megtalálsz.
Sőt, mi még egy magyar lángosozót is találtunk, echte magyar személyzettel.
Ez az a város…
… ahol teljesen véletlenül betévedhetsz a piros lámpás negyedbe. Ezt a fotót például csak azért készítettem, mert nagyon tetszett az utcakép. Amikor belenéztem a fényképezőgép keresőjébe, csak akkor vettem észre, hogy az egyik kirakatban egy hölgy kínálja éppen a bájait. Mire elvettem a szemem elől a gépet, már el is illant, és jött a figyelmeztetés: itt nem szabad fotózni. Bocsi lányok! Egyébként még mindig nem tudom, hogy itt hogy szokás közlekedni turistaként. Bámészkodni kell, vagy lesütött szemmel elkullogni az emberkereskedelem e legális húspiacáról? Mellesleg amíg itt bóklásztunk, nekünk is munkát ajánlottak. De állítólag nem kell félni, nagyon magas itt a rendőri jelenlét.
Ez az a város…
… Persze, mindenki tudja, hogy miért éppen Amszterdam a fiatalok egyik kedvenc úti célja. De az, hogy akár egy jointot is nyugodtan elszívhatsz egy kávézó teraszán, csupán egy apró szelete annak a lazaságnak és szabadságnak, ami az itteni életet jellemzi. És ez a lazaság az, ami a valódi csábereje a városnak, nem pedig a coffeeshopok.
Ez az a város…
… ahol ehetsz nyers heringet. Ugyanis ez az egyik nemzeti eledel.
Mi ezt kihagytuk, de maradtunk a holland “különlegességeknél”: sült krumpli (oké, ezt Belgiumban sem annyira értettem) és sajtos ananászos sós palacsinta, természetesen egy pohár Heinekennel.
Ez az a város…
… ahol lebeg a virágpiac. Mire megebédeltünk és kifújtuk magunkat már késő délutánba nyúlt a nap, úgyhogy igencsak iparkodnunk kellett, hogy még zárás előtt odaérjünk a virágpiacra. És bizony, jól tettük, hogy szedtük a lábunkat, ezt kár lett volna kihagyni! Az 1862-ben alapított Bloenmarkt, a világ egyetlen úszó virágpiaca, igazi színes kavalkád.
Kedves kis virágüzletek, ezernyi tulipán, színes virághagymás zacskók, szépen rendezett szuveníres állványok, ízléses üzletek, igazi fapapucsok! Sokaknak talán csalódást okoz, hogy itt is teret hódítottak az olcsó turistacsalogató tucattermékek, számomra mégis ez volt Amszterdam legkedvesebb része.
A virágpiaccal szemben pedig igazi holland sajtot is vehetsz.
Vagy egy kis varázsgombát.
Ez az a város…
… ahol imádják a kutyákat. Mint már említettem, Niplit kényszeresen simogatták az emberek. Persze ez érthető is, hiszen pont kézmagasságban van a feje, ugyanakkor az már számomra is kissé szokatlan és furcsa volt, hogy emberek külön azért odajöttek hozzánk, hogy megdögönyözhessék. Kávézókban, éttermekben alap, hogy a kutyák is kapnak azonnal friss vizet, a metrón pedig nem hogy egy szúrós tekintettel nem találkoztunk, még élvezték is az emberek, ha a kutyáink hozzájuk bújtak. A virágüzletben kedvezményt is kaptunk a kutyasimogatásért cserébe.
Egyébként ez az a város…
…ahol szinte lehetetlen úgy képet készíteni, hogy ne legyen rajta egy bringa vagy egy bringás.
Ez az a város…
… amire tényleg kevés a két nap.
Amikor egész nap a csatornák partján bolyongsz, közben el-elugrálsz a biciklisek útjából (hiszen ez az a város, ahol valóban a bringás az úr), hogy aztán egy újabb hídon át vezessen az utad, amely alatt éppen egy újabb sétahajó halad át turistákkal megpakolva, akkor persze elfog az érzés, hogy a város ismétli önmagát, és ha egyetlen utcáját láttad, akkor már láttad az összeset.
De ha hagysz elég időt a városnak, akkor a felszín alól előkukucskálnak az apró részletek, titkos történetek is.
Ez az a város…
… ami első pillanatban számomra maga volt a félelem és reszketés, végül mégis úgy távoztam: jöttünk, láttunk, visszamennénk.
Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!
