„Tudod mitől félek? Hogy hirtelen megint megszokom a luxust, és nehéz lesz visszaköltözni a furgonba.”

„Tudod, mit hívsz most luxusnak?”

„Hát, hogy lesz vécé meg zuhanyzó a lakásban.”

😀

Ez a párbeszéd nemrég hangzott el a furgonban, miközben hazafelé tartottunk Magyarországra egy kedves barátunk esküvőjére, és nagy esély volt arra, hogy legalább két éjszakát négy fal között, ágyban fogok tölteni.

Nos, tény, a kényelemről, a luxusról, valamint a túléléshez szükséges elégséges feltételekről alkotott fogalmaim az utóbbi hetekben és hónapokban kissé átalakultak. Szerencsére bebizonyosodott, hogy, mint azt nemrég egy facebook posztban is olvastam, én magam is az evolúció egyik sikeres végterméke (vagy legalábbis éppen aktuális államosa) vagyok, és hihetetlen gyorsasággal tudok alkalmazkodni az új körülményekhez, a légkondicionált iroda, a fürdőszoba és a mikrohullámú sütő hiányához.

Csatlakozz az utazáshoz a Facebookon is!

Ugyanakkor azt is be kellett látnom, hogy új életmódunk nem csak hirtelen fellángolás, hanem a közel, s távolabbi jövőben nagy eséllyel marad a vándorlét, márpedig az év nagy részét egy matracnyi helyen eltölteni nem kimondottan egészséges (legalábbis az idegeimre nézvést biztosan nem az).

Elfogadtuk tehát esendő emberi mivoltunkat és gyengeségünket, és komoly döntést hoztunk: itt az ideje egy újabb taggal bővíteni karavánunkat.

Ismerjétek meg tehát Ernestet, vagyis Ernőt, csapatunk legújabb tagját, a 41 éves öregurat, az angol gyártmányú lakókocsit:

Na jó, lehet, hogy a lakókocsi kifejezés enyhe túlzás, valójában egy kis ütött-kopott, húzható hálófülkéről van szó. Viszont van benne ágy, ami felett van annyi tér, hogy akár fel is lehet ülni, sőt, körülbelül egy négyzetméteren még állni is lehet! Van benne egy pici „konyha” (igaz, sem víz, sem gáz nincs bekötve) asztal, ablakok, meg hűtő és villany, ami működik is, már amikor van áramunk (ami általában nincs, de ez most nem lényeges).

Összefoglalva a lényeget: vándoréletünk újabb felvonása következik!

És ha mondandómat egy hétköznapjainkból vett idézettel kezdtem, akkor azzal a mondattal zárom, amely ma, a lakókocsihoz tartozó elősátor alatt, szakadó esőben, mégsem ázva, a kempingszékben ülve, sörös rekeszre feltett lábakkal, kávémat szürcsölgetve hagyta el a számat:

„Most úgy érzem magam, mint az élet császára… khm… császárnője.”