A Kiss család az életben is olyan, mint ezen a fotón. Vidámak, vagányak és tele vannak tervekkel. Nemrég kezdtek új életet Németországban.
„Tizennégy évig volt építőipari vállalkozásom Magyarországon, de minden hónap végén azt vettem észre, hogy kifizetem az embereimet, befizetem az adókat, utána pedig már csak a számlákra marad pénzem.” – meséli Kiss József. Ráadásul a család a devizahitelesek csapdájába is belefutott. Évekig fizették a házukra felvett hitelt, mégis ugyanannyi tartozásuk volt, mint amennyivel a törlesztést elkezdték.
József három évvel ezelőtt döntött úgy, hogy felszámolja a vállalkozását, és külföldön próbál meg boldogulni. Egy németországi munkaközvetítő cégnél kezdett el dolgozni, ám néhány hónap múlva hazaküldték, mondván, már nincs szükség a munkájára. Ő azonban nem adta fel, tovább próbálkozott, és egy klímatechnikai cégnél sikerült elhelyezkednie Ulmban. Mint mondja, tisztességesen megfizetik, és sokkal nyugodtabb az élete, mint vállalkozóként volt odahaza.
Mégsem volt ez könnyű időszak az életükben. Családja, felesége és lánya, ugyanis kezdetben otthon maradt, József pedig csak havonta egyszer tudott hazalátogatni másfél napra. Felesége, Andrea, ezt 21 év házasság után nagyon nehezen viselte, ezért döntött úgy végül, hogy követi férjét.
mindenkilaci a Facebookon is
Lányuk, Kinga még fél évig egyedül élt otthon, hogy befejezhesse középiskolai tanulmányait. Kérdésemre, hogy nem félt-e egyedül maradni ilyen fiatalon, egyértelmű nemmel felel. „Igaz, egyedül voltam otthon, de a nagypapám 20 kilométerre lakott tőlünk, úgyhogy oda bármikor mehettem volna, illetve voltak felnőtt barátok, akiknek a segítségére bármikor számíthattam, például ha fontos papírokat kellett intézni. De általában ezt is megoldottam. Ezen kívül mindent egyedül csináltam: figyeltem a házra, iskolába jártam, főztem, mostam, takarítottam, bevásároltam, és végigcsináltam az érettségit. Nem volt otthon senki, akik nyugtatott volna, hogy nem lesz semmi baj, menni fog. Nem volt könnyű, de végül is sikerült, és nagyon jó lett az érettségim.” – meséli Kinga, aki jelenleg intenzív nyelvtanfolyamra jár Ulmban, de valószínűleg még eltölt majd egy-két évet Magyarországon. Szeretne ugyanis szakmát tanulni, de úgy érzi, hogy ez külföldön, idegen nyelven sokkal nehezebb lenne, viszont nem akar éveket elvesztegetni, amíg nem lesz tökéletes a német tudása. A barátok, persze hiányoznak, de hosszú távon már ő is Németországban képzeli el a jövőt.
„Vonzott az újdonság, úgyhogy eleinte nem volt nehéz otthagyni a barátaimat, meg mindenki mondogatta, hogy velük majd interneten is tudom tartani a kapcsolatot. Ebbe aztán belenyugodtam. Aztán jöttek azok az esték, amikor unatkoztam, és jó lett volna elmenni valahová, de nem volt senki, akit hívhattam volna. Vagy amikor rossz kedvem volt, nem volt, akinek szólhattam volna, hogy gyere velem sétálni és hallgass meg. Ez sajnos a mai napig így van. Elég nyitott személyiség vagyok, de külföldiekkel megismerkedni, és barátokat szerezni a jelenlegi nyelvtudásommal nem túl egyszerű. Persze vannak haverjaim, de egy barát azért más. Ami tetszik a kinti életben, hogy itt van élet. Ha végigmész este egy városban, akkor nincs kihalva, mint például Nagykanizsa, ahonnan jöttünk. Apának az tetszik, hogy tudja miért dolgozik, látja az eredményét a munkájának, emellett nem kell beleszakadnia.”
Andreának viszont elég az, hogy újra együtt van a család. Jelenleg ő is nyelviskolába jár, hogy minél előbb elsajátíthassa a nyelvet és munkát tudjon vállalni. Időközben a magyarországi házukat is sikerült eladniuk, így megszabadultak a tartozásuktól, és most már tényleg a jövőre tudnak koncentrálni. „Én már nem akarok többet Magyarországon élni.” – mondja Andrea, ettől függetlenül mégis fontos számukra, hogy megőrizzék az identitásukat. Mint mesélik, Ulmban kialakult egy jó kis magyar közösség, velük járnak össze minden héten bulizni, táncolni, beszélgetni, „hagyományt őrizni”.
mindenkilaci a Facebookon is
