Minap megosztottam a mindenkilaci Facebookoldalán egy fotót és egy rövid gondolatot arról, hogy milyen furcsa érzés átutazóként egy idegen helyen tölteni az éjszakát, mire jött egy komment: „én ettől végtelenül szomorú és magányos lennék”. Ez elgondolkodtatott. Mert a helyzet az, hogy a kommentelőnek teljesen igaza van, és talán most először jött át igazán egy poszton, hogy valójában milyen is az utazó életmód.
Mert úton lenni sokszor bizony szomorú és magányos dolog. Furgonlakóként is. Mert csak a jól megkonstruált kirakatéletünkben történhet meg az, hogy mindig vidámak és boldogok vagyunk. Ha kihalna az emberiség és sok ezer év múlva furcsa zöld űrlények megtalálnák a virtuális lenyomatunkat, biztosan azt gondolnák, hogy ez egy igen vidám faj volt itt a Föld nevű bolygón. Persze ha elég fejlettek lennének, akkor átlátnának a szitán, és rájönnének, hogy csak jól tudtunk hazudni.
Ugyanis maga az utazás, az, hogy mindennap máshol hajtod álomra a fejed, még nem tesz boldoggá és nem ad értelmet a létezésnek.
És az utazás sokszor tényleg nem más, mint szembenézés a magánnyal. Amikor utazol, akkor vagy csak igazán egymagadban. Nincsenek melletted a barátaid, akiknek elsírhatnád a gondjaidat, nincs ott az edzőterem, ahol kiizzadhatnád magadból a feszültséget, nincs mozi egy kis agymosáshoz vagy diszkó a tomboláshoz. Nincs ott a kedvenc szobád, a kényelmes fotelod, a kedvenc padod az utca végén. Magad vagy a gondolataiddal. Ez utóbbiak, ha szerencséd van, igencsak vidámak és szórakoztatóak, azonban ha hajlamos vagy az élet nagy kérdésein merengeni, olykor elementáris erővel csaphatnak a földhöz. Mert ki vagy rájuk hegyezve. Mert az egyik fő foglalatosságoddá válik a válaszok keresése. Ezért is indultál el, nem igaz?
Idegen és átutazó vagy falvakban és városokban, boldog(nak tűnő) családok háza előtt töltöd az éjszakát. Míg ők bent a konyhaasztal körül ülnek, a tévét nézik, vagy lefekvéshez készülődnek, te dideregve húzod magadra a sötét kocsiban a takarót. Ha ezt a részét nem vállalod, akkor nem vállalod magát az utazást.
Egyedül lenni nem ugyanaz, mint magányosnak lenni. Tudjuk jól. És azt is tudjuk, hogy egy másik ember mellett is lehetünk magányosak. De talán a magánynak nem kell szükségszerűen negatív fogalomnak lennie, és talán nem kell mindig elmenekülni előle. Lehetsz magányos otthon is a négy fal közt. Reggelente az emberekkel teli buszon. A munkahelyeden a kollégáid között. A magány az emberi létezéssel együtt jár. Tehetsz bármit, végül egyedül kell szembenézned a legfontosabb kérdésekkel. Választ nem adhat helyetted más. A kérdés tehát nem az, hogy szoktál-e magányos lenni. Hanem, hogy elmenekülsz-e az érzés elől, vagy átadod magad neki?
Soha nem voltam még annyira szabad és magányos egyszerre, mint az elmúlt két évben. De még soha nem is volt lehetőségem ennyi időt magammal tölteni. Egyre inkább úgy vélem, hogy ez a két érzés összetartozik. Sok mindenről azt gondoltam korábban, hogy tudom és értem, de rájöttem, hogy valójában még mindig oly kevés ez a tudás. Képzeltem magam valamilyennek, de kiderült, hogy egészen más vagyok. Az utazás megmutatja és kegyetlenül az arcodba vágja a jó és rossz tulajdonságaidat. És sajnos a rosszak valahogy sokkal hangsúlyosabbnak tűnnek. Néha úgy érezheted, hogy már a saját agyadra mész. Hát tényleg ez lennék én?
Önmagmában az, hogy kocsiban élsz vagy, hogy utazol, még kevés a boldogsághoz. Ez csak életkörülmény, nem maga a cél. Éppen annyira öncélú erre vágyni, mint arra, hogy egy nagy villában lakhass, aminek úszómedence van az udvarán. Bele lehet unni, ha ezen túl nincs semmi, amiért nap, mint nap érdemes lenne felkelned. Lehet egy hivatásod, amit imádsz, lehetnek kérdéseid, amelyekre válaszokat keresel, lehet egy távolság, amit le akarsz küzdeni, vagy lehet a bakancslistád, amiről pipálod a teljesült álmokat. Költözz be a kocsiba, mert néhány hónapot utazni akarsz! Vagy azért, mert ez a munkád része! De ne azért, mert az Instagramon vagy a Facebookon az utazók olyan boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnnek! És legfőképpen, ne gondold azt, hogy van olyan életmód, melynek nem része a magány vagy a szomorúság!
Láss túl a felszínen! A leggyönyörűbb instalányok is elmennek reggelente a vécére. És nem csak azért, hogy elkészítsék a soron következő szelfit.
Kövesd a blogot a Facebookon is!
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!
