Nem kell rettegve várnunk a zombiinváziót, hiszen az valójában már régen bekövetkezett, csak éppen nem az utcán csoszognak felénk nyáladzva, holdkórosként maguk elé emelt karokkal az agyhalottak, hanem a világhálón keresztül kúsznak be otthonainkba klaviatúra felett lebegő, gépelésre görbülő karmaikkal. Nevük: trollok. De persze pont olyanok mint a zombik vagy a vámpírok, hiszen amint lankad a figyelmünk, belénk marnak, kiszívják a vérünk és az energiánk, ráadásul nagy eséllyel meg is fertőznek a kórral, észre sem vesszük, ahogy szép lassan szétárad mérgük a testünkben, és egyik nap mi magunk is zombitrollként ébredünk. Ha szürkeállomány helyett nem lenne immár zöldségpép az agyunk helyén – ugyan kérlek, tényleg azt gondolod, te vagy a kivétel? –, biztosan feltűnne a bennünk végbemenő változás, ahogy üveges tekintettel ülünk a monitor előtt – kék fénye játszadozik orcádon –, és teljes természetességgel röfögünk, böfögünk valamit egy számunkra teljességgel irreleváns poszt alá, majd túl is görgetünk rajta, bele sem gondolva, micsoda pusztítást végezhettünk egyetlen pillanat alatt.

És persze rég elfelejtkezve arról, hogy a stílus maga az ember.

Sajnos azonban ez van, aki bármiféle aktivitást vállal a neten – mivelhogy interaktív vagy micsoda –, annak fel kell készülnie ezekre a harcokra, esetleg várni, hogy hamarosan megszületik az elixír, mellyel kezelhető a trollharapás. Ugyanakkor néhány év, amit egy online lapnál töltöttem, megtanított arra, hogy a kommentek olvasása – saját lelki békéd és harmóniád (és persze ép elméd, lásd zöldségpép) megőrzése érdekében – szigorúan TILOS! Tartom is magam ehhez a szabályhoz rendületlenül… általában. Bevallom, néha elgyengülök. Persze ezt sem minden hátsó szándék nélkül teszem. Hanem például azért, hogy aztán készíthessek erről egy ilyen jópofa kis bejegyzést.

Kövesd a blogot a Facebookon is!

Szóval csapjunk is a lecsóba, jöjjenek az eddigi, leginkább érett személyiségre valló kommentek a furgonlakóléttel kapcsolatban. És persze a válaszok.

„Ez gazdag amerikai nyugdíjasok életmódja”

Nem vagyunk gazdagok.

Nem vagyunk amerikaiak.

Nem vagyunk nyugdíjasok.

A többi stimmel.

„A kocsi sem két fillér”

Ne is mondd! Nekünk is rettenetesen fájt minden egyes lízingrészlet, amikor el kellett utalnunk, ahelyett hogy szaladtunk volna megvenni a plazmatévét. Ehelyett maradt a furgon, úgyhogy most A hegyi doktor helyett bámulhatom az autópályát a szélvédőn keresztül.

Komolyra fordítva a szót: nemcsak az autóért, de még a többi szükséges felszerelésért, a benzinért, sőt, még a kutyakajáért is pénzt kértek! 🙁

„Arról nem írnak, hol fürdenek”

Érdekes ez mennyire mozgatja az emberek fantáziáját! De persze jogos a felvetés, hiszen biztos mindenki elgondolkodik azon, hogy a francba tisztálkodik az, aki kocsiban él. Nos, vegyük komolyan a kérdést, hiszen a higiénia nagyon fontos dolog. A válasz: zuhanyzóban.

És hogy hol találsz zuhanyzót? Nos, például olyan luxuskempingekben, ahol benne van az árban a zuhanyzó használata, de tudsz venni külön erre a célra zsetont is, amit bedobsz egy kis szerkezetbe, és akkor jön a víz a zuhanyrózsából. Ilyenkor alá kell állni. Egyébként pedig néhány euróért már sok benzinkúton is kulturált körülmények között tisztálkodhatsz, ha pedig a természetesség híve vagy, akkor mindenhol akad egy kis tó vagy patak, amiben megmártózhatsz. A legbiztosabb, ha a kocsiban is tárolsz egy kannányi vizet, mert nem csak kávét tudsz főzni belőle, de még magadra is öntheted. (Vigyél magaddal szappant is!)

Egyszer előfordult olyan, hogy egy Németországban élő magyar lány negyed óra ismeretség után ajánlotta fel, hogy megszállhatunk, vagy akár még tusolhatunk is nála. Ha utazol, bizony sok jó fej emberrel találkozhatsz.

„És még a sz@rásról sem írnak!”

Én kérek elnézést, de tényleg volt ilyen komment is! Szóval tegyük tisztába (hehe, érted…) a dolgokat. Elsősorban Németországban és Nyugat-Európában utazunk. Németország, ha valaki erről még nem értesült volna, gazdasági nagyhatalom, az Európai Unió motorja.

Ha szeretnél további érdekességeket megtudni erről az érdekes országról kattints IDE!

Elárulok még egy titkot, amit mi is meghökkenve tapasztaltunk a messzi nyugaton: ismerik az angol vécét! Ezeket megtalálhatod kempingekben, kávézókban, nyilvános helyeken, ilyen például az utca és más közterek, sőt, még benzinkutakon is. (Akinek visszatartási problémái vannak, azért vigyen magával egy vödröt, esetleg egy ásót!)

 

„Gyerekkel nem lenne ilyen egyszerű”

Persze, ha lenne gyerekünk, akkor nyilván egészen mások lennének a prioritások. Bár két kutyával sem egyszerű mindig az élet. Egyébként pedig úgy vettem észre, hogy sokaknak a gyerek egy remek kifogás arra, hogy valamit miért tesznek, vagy éppen nem tesznek. Személyes tapasztalatom a kérdésben nincsen, de hogy a gyerek nem csak kolonc lehet az ember nyakában, arra remek példa a híres videós páros, az On the Spot csapata is, akik például kisgyerekkel járják a világot. Persze lehet, hogy ők még nem értesültek arról, hogy ha gyerekük van, akkor nem ilyen egyszerű.

„Nem ennék olyan kalácsból, ami olyan kocsiban készül, ahol két ember és két kutya él.”

Én sem! Na jó, de! 😀 Még szerencse, hogy nem szoktak a kutyáink a nyers tésztában hemperegni és nem vesznek részt az előállítás folyamatában sem. Pedig biztosan nagyon édesek lennének, ahogy a tappancsaikkal gyúrják a tésztát. Le is rajzoltam:

 

Mindenki nyugodjon meg! A kalács külön erre a célra kialakított standban készül, a felszereléseket pedig jól elszeparálva szállítjuk. Na, akkor jöhet egy fahéjas? 😉

„Jó is az a német segély, így könnyű utazgatni”

Hogy egyesek milyen jól informáltak! Vajon hogy lehet ilyen segélyhez hozzájutni? De mindegy is, mert mi azok a fajta mazochisták vagyunk, akik szeretnek dolgozni. Ezért is mentünk többek között Németországba. Meg talán azért, mert ott egy kicsit több esélyed van arra, hogy valóban a munkáddal foglalkozz, és még meg is tudj élni belőle. Annak pedig, akit csábít a segély lehetősége, azt tudom tanácsolni: próbálj meg rájönni, hogy mi az a munka, ami boldoggá tesz, és tegyél érte. Ha ez nem megy, akkor vigasztaljon a gondolat, hogy a munka állítólag nemesít.

„Én nem lennék képes így élni”

Egyrészt: dehogynem! Az emberek nagyon sok mindent kibírnak, és valójában az a kényelem, amihez általában hozzá vagyunk szokva, emberek millióinak nem is annyira magától értetődő. Első körben tehát nem árt megtanulni értékelni azt, ami van. Másrészt: de hát nem is kell! Az a nagyszerű, hogy nem kell mindenkinek ezt az életmódot választania. Ilyen sokfélék vagyunk. Bizony.

Halkan jegyzem meg, ismerek olyan elvetemült személyeket, akik még élvezik is ezt az életmódot. (magára mutogat)

„Nem mindenki teheti meg, hogy így éljen.”

Ez tény, és nem is vitatkozom vele. Hazánkban nem kevesebb, mint négymillió ember él a létminimum közelében. Sokuknak a napi megélhetés, a megfelelő minőségű élelmiszer beszerzése, vagy a téli tüzelő megvásárlása is komoly gondot jelent. Ezt rettenetesen szomorú dolognak tartom, és mindig is felnéztem azokra az emberekre, akik arra tették fel az életüket, hogy a rászorulókon segítsenek idehaza.

Persze tudom, hogy vannak olyanok is, akik minden különösebb erőfeszítés nélkül megtehetik, hogy ezt az életmódot válasszák. Nyilván ezért is hagyják el tömegével villáikat a multimilliomosok és költöznek be egy furgonba.

Ugyanakkor sokan vannak olyanok is, és mi is ebbe a kategóriába tartozunk, akik abba a szerencsés helyzetbe születtek, hogy nem kellett nélkülözniük, megfelelő oktatásban részesülhettek, olyan helyen élhettek, ahol volt munkalehetőség és tudtak dolgozni. Vagyis vagyunk egy páran olyanok, akiknek lehetőségük van arra, hogy döntéseket hozzanak az életükben, és tegyenek is érte. És sokszor valójában az is egy döntés, ha azt mondod: én ezt nem tehetem. És az is egy döntés, ha valamit ennek ellenére mégis megteszel.

És persze semmi nem kötelező, lásd az előző pontban.

+1 gondolat trolltámadás esetére:

Ha pedig már érzed, ahogy árad szét a testedben a méreg, akkor szívd ki, köpd messzire, és gondolj arra: hogy mit gondol valaki rólad, az az ő problémája nem a tiéd.

Aztán kapcsold ki a gépet.

 

mindenkilaci a Facebookon is!