• Home
  • /
  • mindenkilaci
  • /
  • „Amúgy normálisak vagyunk?” – Csütörtökön döntöttek, vasárnap már úton voltak

„Amúgy normálisak vagyunk?” – Csütörtökön döntöttek, vasárnap már úton voltak

Épp egy murvás, kietlen parkolóban pihentünk meg, amikor befordult mellénk egy fekete autó. „Helló, magyarok vagytok?” – köszönt ki a lehúzott ablakon keresztül óriási mosollyal az arcán egy férfi. Látták már messziről, hogy utazók vagyunk, ők pedig imádják az utazókat. Így ismertük meg Krisztiánt és Böbét, a két „kalandort”. 

Krisztián és Böbe tíz évvel ezelőtt indult útnak Magyarországról. Krisztián CNC programozó (marógépek programozásával foglalkozó szakember), Böbe pedig lótenyésztő szakon végzett Bábolnán, és dolgozott is odahaza lovardában.

Kalandjuk, pontosan emlékeznek rá, egy csütörtöki napon kezdődött. „Reggel megvettem az aznapi újságot, de aztán annyi dolgom volt a melóban, hogy csak délután négykor jutottam el odáig, hogy belelapozzak. Azonnal megakadt a szemem egy álláshirdetésen: Németországba kerestek CNC maróst. Azzal a mozdulattal emeltem is a telefont és felhívtam a megadott számot. Mikor a telefonban bemutatkoztam, a főnök a nevem hallatán visszakérdezett: Krisztián, Bábolnáról? Mivel évekkel korábban már találkoztak az önéletrajzommal, így nem voltam ismeretlen a számukra. Mondtam, hogy érdekelne ez a munka, mire ő azt felelte: rendben, de van egy kis gond, vasárnap a németországi Augsburgban kéne találkoznunk. Hol itt a gond? – kérdeztem erre vissza.”- Krisztián még aznap felmondott a munkahelyén, Böbe pedig a lovardában, vasárnap pedig már az autóban zötyögtek egy bőröndnyi cuccukkal. „Valahol Ausztria közepén jártunk, amikor egymásra néztük, és megkérdeztük: amúgy normálisak vagyunk?” – meséli Krisztián nevetve. Aztán szerencsére minden a tervek szerint alakult, Krisztián már másnap munkába állt, Böbe pedig néhány hét múlva munkát kapott egy közeli lovardában.

mindenkilaci a Facebookon is

Krisztián és Böbe, ha eddig nem derült volna ki, igazi kalandorok, és legszívesebben kocsival vágnak neki az ismeretlennek. 2014 januárjában például végigjárták a Budapest-Bamako-ralit egy Magyarországon gyártott Suzukival. „Két és fél hét alatt annyi élménnyel gazdagodtunk, mintha hónapokig úton lettünk volna.” – mondja Krisztián, és már sorolja is az emlékeket. „Rögtön az első afrikai határállomáson kihívták a katonai főparancsnokot, mert a Suzuki hátulján szállított, kisgyerekeknek ajándékba szánt szétszerelt futóbiciklikre azt hitték fegyverek. Amíg össze nem szereltem egyet, nem hitték el, hogy ezek csak ártalmatlan játékok. Akkor viszont láttam, hogy az egyik katona elérzékenyült, és könnycsepp csillogott a szemében. De előfordult olyan is, hogy az egyik állomáson megjelent a helyi rendőrfőparancsnok az embereivel, én pedig épp egy nagy Afrika logós pólóban voltam, Bamakós nyakba akasztóval, ezért azt hitték, hogy én vagyok a főszervező. Vagy negyven percen keresztül faggattak arról, hogy kik jönnek még, mikor érkeznek a táborba a többiek. Mivel csak magyarul és németül beszélek – amit ott rajtunk kívül nagyjából senki nem beszélt –, azt tudtam ismételgetni, amit még egy Németországban dolgozó kollégámtól tanultam: „SAHBI”, vagyis „barát”. A végén már ők is csak nevettek rajtam, a „magyar baráton”. Aztán amikor másnap továbbindultunk, azt vettük észre, hogy a városokban a katonák, rendőrök, ha meglátták a Bamakós matricát az autókon, megállították a forgalmat, elsőbbséget adtak nekünk és mutatták a helyes irányt. De olyan is volt, hogy az Atlanti-óceán partján éjszakáztunk Mauritániában, ahol gépfegyveresek őrizték a tábort.”

 

krisztianbamako

Útjuk során futóbiciklivel és kirakóssal ajándékozták meg a helyi gyerekeket

 

Kalandokban tehát bőven volt részük az utazás során, amire azonban a legbüszkébbek, hogy kis csapatukkal, amely a „Lehetetlenküldetés” nevet kapta, mosolyt tudtak csalni a helyi gyerekek arcára. „A csapatunk eljuttatott Túró Rudit egészen a Ráktérítőig. A kocsi pedig tele volt Bogyó és Babócás kirakókkal, labdákkal, ceruzákkal, amit szétosztogattunk. Tinghirben ellátogattunk egy iskolába is, ahol a csapattársak által adományozott vitaminokat, gyógyszercsomagot, illetve futóbiciklit, énekléssel köszönték meg a gyerekek.”

Mint kiderül Krisztián a mindennapok során is keresi a kihívásokat, és szereti mindig új fába vágni a fejszéjét. Legújabb ötlete, hogy gyerekeknek való futóbiciklit fog forgalmazni Németországban, de már dolgozik egy olyan számítógépes alkalmazáson is, ami az európai turistáknak segítene a tájékozódásban. „Az a cél, hogy egy percen belül mindenki pontos tájékoztatást kapjon a közelében lévő látványosságokról, szállásokról, éttermekről, majd egy betű vagy szó beírása nélkül a telefonos navigáció segítségével azonnal el is tudjon indulni a kijelölt úti cél felé. ” – mondja Krisztián. És hogy nekik mi a következő úti cél az életükben?

„Nem tudjuk, megpróbálunk egy stabil jövőt felépíteni. Megtanultunk egy mondatot a Bamako alkalmával, és ezt sokszor a napi életben is tapasztaljuk: az a biztos, hogy semmi sem biztos”.

 

mindenkilaci a Facebookon is