Hát nem romantikus furgonban lakni? Persze, annak tűnt, amikor még csak álmodoztam róla a fűtött szobában ülve. Most viszont itt ülök a kocsiban és nézem, ahogy a szélvédőn folyik le a hólé, és a nulla fok körüli hidegben másodpercek alatt hűl ki a kávém a fémbögrében.

Itt, Németországban egyébként is olyan, mintha a hazaihoz képest két héttel el lennének csúszva az évszakok. Ha nem két hónappal, mint jelen esetben. Hogy egészen konkrétan fogalmazzak: befagy a seggünk. Áprilisi télre azért nem számítottunk.

„Végre nem esik.” – mondjuk a helyieknek, amikor végre nem hull semmiféle-fajta csapadék az égből. „Itt mindig esik.” – vonják meg a vállukat erre. És tényleg nem sokat törődnek vele, teljes nyugalommal sétálgatnak egy szál pólóban a szakadó esőben. Mi pedig, mint valami mediterrán vidék fattyai reszketünk a standban télikabátban. Legalábbis én. Mert én legalább hoztam kabátot. „Azt hittem ilyenkor már a tóban fogunk fürdeni” – mondja a zuram, mikor este még ücsörgünk egy kicsit a furgon nyitott ajtajában. Teljesen mindegy, ha becsuknánk az ajtókat, akkor sem lenne bent melegebb.

Sebaj, legalább a cipőm és a zoknim is át van ázva napok óta. Hiába cserélgetem, nincs ideje megszáradni. Amikor lemegy a nap, feladjuk. Dideregve bújunk be a jégverem autóba. A vas okádja magából a hideget. Próbálok rekordsebességgel átöltözni úgy, hogy véletlenül se érjek magamhoz az elgémberedett, átfagyott kezeimmel. Kötött sapkában, három pulcsiban, zokniban alszom, pedig ez utóbbit aztán tényleg ki nem állhatom. Szomjas vagyok, de inkább nem iszom vizet. Túl hideg az is. A szivacs nedves a lábamnál, beázik a kocsi. A plafonról csepeg a víz. A takaró át van fagyva. Nem baj, magamra húzom, nincs más. A katonai hálózsákot is otthon hagytuk, merthogy „tavasz” van. Pedig az mínusz húsz fokig melegen tart. Ahogy lélegzem, érzem az orrlyukaimnál ki- és beáramló levegőt. Meg az ázott kutyaszagot. Ha nem lenne vaksötét, valószínűleg a leheletemet is látnám.

Áprilisi csendélet Németországban

A takaró alatt összebújunk, együtt vacogunk egy darabig. Aztán a két 36 fokos test szép lassan átmelegíti a paplan alatti teret és felolvasztja a zsibbadt tagokat. Érzem, ahogy lábujjaimba visszatér az élet. Bizsereg, mintha hangyák milliói zsizsegnének rajta. A fejem búbjáig húzom a takarót, sehol ne szökhessen ki a nagy nehezen csiholt meleg.

Olyan így beburkolózva, mintha egy biztonságos, meleg burokban lebegnél a fagyos, kietlen világűrben. Talán az anyaméhben lehet ehhez hasonló.

Igen, azt hiszem, tényleg romantikus dolog furgonban lakni.