Ülök a lakókocsi előtt a kempingszékben. Este tíz múlt, a szürkületnek már vége, de még halványan dereng az ég utolsó kékje és még a fűzfa sem kopott sziluetté csupán. Még kivehetőek a föld felé nyújtózó hosszú liánágak határai, még odaképzelhető a levelek zöldje. Hallgatom a surrogását. A legandalítóbb muzsika a földön. Ha öregember lennék, most…