• Home
  • /
  • merengő
  • /
  • Itt kajamaradékkal mennek a buszok! – levelet kaptam Svédországból

Itt kajamaradékkal mennek a buszok! – levelet kaptam Svédországból

Igen, Svédországról beszélünk. De mintha fényévekre volnánk tőle.

Szelektíven gyűjtünk, bioszappant gyártunk, nem kérünk műanyagzacsit a boltban. Megtesszük, ami tőlünk telik, de úgy érezzük, hogy árral szemben úszunk, mert a rendszer nem segíti azt, hogy fenntartható módon éljünk. Én legalábbis ezt érzem idehaza. Ám ez nem mindenhol van így, de erről valahogy keveset hallunk, olvasunk. Vagy csak nem figyelünk eléggé?

Tegnap levelet kaptam az egyik ismerősömtől, aki éppen Stockholmban vakációzik.

„Na mi ez?”- tette el a kérdést.

Na mi ez?

 

Na mi? Kuka, ha jól látom.

A megoldás, azonban ennél sokkal érdekesebb.

„A svéd buszok 100 százalékosan bio üzemanyaggal közlekednek. Ezt a lakosok segítségével termelik meg. Minden társasház mellett van egy szelektív hulladékgyűjtő, ahol vehet magának mindenki barna zacskót, és ebbe gyűjtöd otthon a kajamaradékot.”

Na várjunk csak… jól értem?

„Igen. Kajamaradékkal megy az összes busz!”

Én persze rögtön kételkedni kezdtem. Talán csak egy elszigetelt esetről van szó. Úgyhogy gyorsan ráírtam egy másik, Svédországban élő ismerősömre. Tényleg? Jött is a válasz: tényleg.

„Igen! Tényleg így van. Gotlandon, a szigeten ahol mi élünk, nagyon szigorúan veszik a szelektív gyűjtést, és tényleg rajta van a tartályon, amibe a lebomló zacskóban kidobod a komposztot, ételmaradékokat, hogy „köszönjük, ezzel megy a buszod”. Az önkormányzati lakótelepeken a távhő és a melegvíz nagy része is hulladékalapú. Gotland egy ökosziget, itt komoly büntetésre számíthat az, aki elszórja a szemetet vagy lebukik, mert nem viszi el a szeméttelepre. Nálunk a cementüzem kitermelése is a szeméttelepen szétválogatott égethető hulladékokkal megy. A távhő szerintem zseniális. Vízdíj sehol nincs, mégis mindenki tudatosan spórol vele. Ha önkormányzati lakásban laksz és nem saját házban, a melegvízért sem fizetsz.”

Nyilván nem arra kell gondolni, hogy a maradék lecsót beletömik a tankba és a busz vígan elpöfög, de lényegében mégis ez történik, hiszen a hulladékokból nyerik ki az energiát, az ételmaradékból biogáz készül, ami a buszt hajtja.

Egy gyors google kereséssel meg is vannak a pontos infók. Szinte minden nagyobb hírportál lehozta tavaly a hírt, hogy a stockholmi hőerőmű 2020-ra teljesen leszámol a fosszilis tüzelőanyagokkal, és egész Svédországban két éven belül a „zéró hulladék” a terv. A háztartási hulladék 99 százalékát már most is felhasználják. Sőt, olyan mókás cikkeket is olvashatunk, miszerint a svédek kifogytak a szemétből, most már importálniuk kell.

Nem új dolog ez, a svédek már évtizedek óta tudatosan foglalkoznak a témával, mégis egészen más az ismerőseim beszámolóján keresztül látni, hogy ez nem csak egy utópia, tényleg működik a valóságban.

Tananyag

 

Az infrastruktúra kiépítésén túl persze nem árt egy olyan társadalmi bázis sem, amely magáénak érzi az ügyet, jelenleg ugyanis idehaza a szelektív hulladékgyűjtés, a hulladékmentes élet, az ökotudatosság el van könyvelve az unatkozó kismamák és a városi hipszterek szórakozásának. Svédországban már gyerekkorban megtanulják a törvénytisztelő polgárok, hogyan kell bánni a szemetükkel, például a fent látható cuki ábrák segítségével.

Ezek után már csak egy kérdésem van. Mi mire várunk? Paksra?

(Ui.: Találtam egy 13 évvel ezelőtti cikket, miszerint a svéd kormány azon dolgozik, hogy függetlenné váljanak a kőolajtól. 13 év. Ennyi kellett nekik, hogy megcsinálják. Persze ne felejtsük el, hogy a svéd gazdaság egyébként is kevésbé függött a szénhidrogénektől, mint sok más ország, és már korábban is 25 százalékos volt a megújulók aránya. Az utóbbi években támogatták a háztartásokat, hogy átálljanak az olajfűtésről a megújulókra, közben megteremtették az ehhez szükséges feltételeket is, valamint tetemes összegeket  tüntettek el öltek zöldenergiával kapcsolatos kutatásokba. 13 év.)

 

Köszönöm a fotókat Lattes Lindának, az infót Végvári Áginak, illetve Henriettának 

Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!