Elkezdődött a műanyagmentes július, amit én átkereszteltem tudatos júliusra. Első hét. 

 

Hétfő

Kánikula. Kiülök a kertbe élvezni a napsütést. Elég kellemes időtöltés ez így hétfő délelőtt. Ha mindenki megtehetné, hogy ne járjon be minden nap melóba, valószínűleg már azzal sokat tennénk a környezetért. Mennyivel kevesebb autóhasználat, mennyivel kevesebb dugó! Mennyivel kevesebb szirszart vennének meg az emberek, ha egyszerűen csak jól éreznék magukat a bőrükben, és (talán) nem lenne szükségük mindenféle boldogságpótlékra! Ki venné meg a szemét kaját, ha lenne idő elkészíteni magunknak otthon a finom ételt? (Valószínűleg így is lenne rá elég jelentkező…). Ki venné meg a szemránckrémet, ha helyette ki is aludhatnánk magunkat és kisimult vonásokkal ébrednénk? (Nyilván lenne, aki akkor is megvenné). Persze valamit valamiért. Azért tudok most a kertben ücsörögni, mert hétvégén melóztam, reggel pedig időben keltem, hogy elküldjem a kész cikket a szerkesztőnek. Egyébként nem a munkával van baj, a mérték a lényeg.

A készletek felöltve, tartós élelmiszerből jelenleg bőven van elég. Tojásrántottát ebédelek. Házitojás, még anyósomtól kaptam. Műanyagszempontból ez a nap elég könnyű.

Kedd

Kicsit kezdek aggódni, mert holnap már el kell mennem a boltba. A faluban két lehetőség van, vagy a helyi zöldséges nénihez megyek vagy a kisebb „áruházba”. A zöldséges néni, Klárika, már ismer. Nem szatyrozik, de nála nem lehet például tejet meg kenyeret kapni. Múlt héten, futás közben, mintha láttam volna egy házitejes autót a főtéren. Majd megnézem, reméljük a legjobbakat.

Végeztem egy kis kutatómunkát a neten. Kiderült, hogy a faluban van méhész, meg adok-veszek facebookcsoport. Kezd feltárulni élőhelyem sokszínűsége. Eddig azt hittem, hogy ez egy kihalt falu, de úgy tűnik, a felszín alatt pezseg az élet.

Szerda

Nekem az is a (műanyag)tudatos július része, hogy a vásárlás miatt nem fogok bemászni a városba, hogy csomagolásmentes boltot keressek. A befektetett idő, energia és pénz sem mindegy. Értsd. nem mindegy, hogy 300 forint a kenyér, vagy buszjegyekkel együtt 1300 a végösszeg, és nehogy már az legyen a hobbim, hogy vásárolni járok és rászánok a kenyérvásárlásra három órát! Sajna nincs még sütőnk, szóval magamnak sütni nem tudom. Korán megyek a helyi boltba, hátha lesz valami friss pékáru. Legutóbb délután érkeztem, és már csak olyan zsömlét találtam, amivel inkább dobálózni lehetett volna, mint megenni.

Győzelem! Vásárlás megvolt, mindent megkaptam, amire szükségem volt. Igaz, nem volt szükségem túl sok mindenre, és nyitott elmével mentem, vagyis megint nem határoztam el előre, hogy pontosan mit fogok venni. Megnéztem a csomagolásmentes kínálatot. Szóval a héten biztosan lesz gombapöri, meg főtt kukorica. Volt friss kenyér. És minden hazai! A zöldségesnek visszavittem csomó tojástartó dobozt, amit otthon találtam. Ő fel tudja használni újra. Jól emlékeztem, ott volt a tejesember a főtéren! Ha nem is házi, de termelői tej. Azt mondta, hogy mindig új és tiszta üvegbe kell adnia a tejet, de ha legközelebb visszaviszem az üveget, akkor újratölti nekem. Beírtam egy piros pontot magamnak.

Csütörtök

Ma jön a kukásautó, de nincs mit kirakjak neki. Olyan kevés szemetet termeltünk ezen a héten, hogy nem érdemes levinni a szemeteszsákot. Jó lesz még egy hétig. Nem vettem semmi műanyagcsomagolásos terméket, ami meg volt itthon, az megy a szelektívbe. A maradék pedig a komposztra. Mókás, reggel mikor megyek a kert végébe a komposztálóhoz, a szomszéd kecskéi és lovai köszöntenek.

Péntek

Győzelem! Most jövök a helyi méhésztől, vettem tőle igazi termelői mézet. És még egy jó hír: ha visszaviszem az üveget, ő is újratölti!

Egy érdekes gondolat tőle: „Kiköltöznek ide az emberek a városból, de hozzák a hülyeségeiket is. Hétköznap reggel beszállnak a kocsijukba, bezárják maguk mögött a kaput, elmennek dolgozni, és csak késő este érnek haza. Hétvégén meg beindítják a fűnyírót meg a flexet, mert milyen jó, hogy van kert. De a vidéki élet nem erről szól. Ennyi erővel maradhattak volna az ötödik kerületben is.” Hát igen, én is valahogy így csináltam.

Este vendégségbe megyek, viszem magammal a kis dobozos sörömet. Be sem merem vallani, hogy nem csak dobozos, de még alkoholmentes is. Vehettem volna üvegeset, hülye voltam, de majd legközelebb. Este meg viszem haza magammal a dobozt, teszem a szelektívbe.

Szombat

Rá kell döbbennem, hogy hihetetlen mennyiségű tartalékokat halmoztunk fel idehaza. Elfogyott a szappan (a szappan a nyerő, mert azt tudod venni papírcsomagolásban is, nincs szükség a flakonos tusfürdőre), de abból is találtam még párat (a furgonos útikészletben). Tartós élelmiszer is van még, igaz, nem nyitok ki ezekből semmit. Ilyen jó időben nem is nagyon kívánok mást, mint ami éppen megterem. Ez meg már majdnem makrobiotika, nem igaz?

Vasárnap

Elfogyott a házitej. Ugyan beraktam szerdán egy kicsit a fagyasztóba próbaképpen, de így kiengedve gusztustalan és ihatatlan. Kénytelen vagyok kinyitni a tartós tejet, ami még volt itthon. Nem tudom, ezzel mi legyen, mert a tejes bácsi csak heti egyszer jön, viszont a tej, amit veszek tőle (mivel friss) csak 3-4 napig jó.

Összegzés

Sikeresnek könyvelem el az első hetet, nem vettem műanyagba csomagolt terméket.

A héten már jöttek a cinikus megmondóemberek a szokásos dumával. „Világégés van, ne vicceljünk már a vászonzsákokkal!” Szerintem ezek ugyanazok az emberek, akik arról panaszkodnak, hogy mennyire rossz ebben az országban élni, de még soha nem jutott eszükbe, hogy esetleg tegyenek is valamit a változásért (azon kívül persze, hogy elmondják a véleményüket aztán hátradőlnek a fotelban).

Újra és ezerszer: nem az váltja meg a világot, hogy én egyel kevesebb nejlonzacskót használok, vagy nem vásárlok meg egy műanyagcsomagolású terméket. A fogyasztói társadalomban a fogyasztói magatartás megváltoztatásával lehet nyomást gyakorolni a gyártókra, forgalmazókra és törvényhozókra. Persze lehet várni, hogy majd a sült galamb a szánkba repül. Erre van is némi esély a közeljövőben a klímahelyzet miatt.

 

Kövesd a blogot Facebookon is!