12011217_10153316518703773_4086721075834755688_n

Óceánparton, sátorban kezdett új életet

Megunva a szélmalomharcot, Gunyhó Kolos harminchat évesen döntött úgy, hogy elhagyja Magyarországot, és külföldön próbál szerencsét. Új élete nem kezdődött zökkenőmentesen, egy hátizsáknyi ruha és a gitárja volt minden vagyona, amikor Tenerifére érkezett. 

Kolos – habár sejtette, hogy ezzel a végzettséggel nem igazán lesz kelendő a munkaerőpiacon –, vallásbölcselet szakon végzett. El is vállalt később minden munkát, amit csak tudott, dolgozott eladóként, rendezvényszervező cégnél, élt és melózott két évig Angliában és néhány hónapot Lengyelországban is, végül egy budapesti laboratórium munkatársa lett. Ez utóbbi volt az első komoly, bejelentett munkahelye, és habár nagy lelkesedéssel vágott bele, csalódnia kellett. A fizetéséből a lakbér és a szükséges élelmiszerek megvásárlása után szinte semmi nem maradt.

Kolos még 18 éves korában vett egy akusztikus gitárt, amelyen autodidakta módon, valamint tapasztaltabb zenészektől tanult meg játszani. Eleinte munka mellett zenélt, de ekkor úgy érezte, eljött az ideje, hogy ezt egy kicsit komolyabban vegye.

ml_kolos_e

“úgy határoztam, hogy zenész leszek”

„Életem egyik mélypontján ismét feltettem magamnak a kérdést: mit csinálnál a legszívesebben? Miből élnél? Mi tesz boldoggá? Nem nagy meglepetésre úgy határoztam, hogy zenész leszek. Végiggondoltam, mit és hogyan kell csinálnom ahhoz, hogy elérjem a célomat, és minden energiámat erre összpontosítottam.”

Ha nem is ment minden zökkenőmentesen, úgy tűnt, hogy szép lassan helyére kerülnek a dolgok. Kolosnak lett lakása, több zenekarban is játszott, folyamatosan koncerteztek. „Aztán megint közbejött egy-két dolog, egy magánéleti válság, és megint azzal kellett szembesülnöm, hogy a zenéből nem tudok megélni. Persze, tudom, mondhatják, hogy naiv voltam, hogy álmokat kergettem. De elfáradtam, és nem akartam újra beállni a sorba. Nem akartam tovább küzdeni nap, mint nap azért, hogy ne haljak éhen. Már nem a stabil megélhetést kerestem. Szimplán csak boldog akartam lenni.”

Ekkor lépett életbe a már jó előre megfogalmazott B terv, vagyis, hogy másik országban próbál szerencsét. Felvette a kapcsolatot külföldön élő ismerőseivel. Egyikük akkor már egy ideje Tenerifén élt.

Kövesd a blogot a Facebookon is!

„Azt sem igen tudtam, hogy mi az a Tenerife, csak azt, hogy ott spanyolul beszélnek, illetve hogy a Kanári-szigetek biztos valami gyönyörű, méregdrága hely. Már régóta nagy vágyam volt, hogy megtanuljak spanyolul, úgyhogy gondoltam, egy életem, egy halálom, a maradék pénzemből vettem egy csak oda szóló repülőjegyet. Úgy voltam vele, ha Tenerifén nem jön össze az élet, akkor majd megyek tovább, de vissza biztos nem térek. Elköszöntem a rokonoktól, búcsúkoncerteket adtunk a zenekarokkal, amelyekben játszottam. Elbúcsúztam Magyarországtól.”

Óceánparton, sátorban

Kolos eleinte egy barátjánál lakott, de úgy érezte, hogy mindenkinek kényelmetlen lenne, ha hosszabb távon ott maradna. Egyik nap az óceánparton sétálva pedig különös látvány tárult a szeme elé.

„Az egyik kis helyi pubból szólt a zene, tele volt emberekkel, akik vidáman nevetgéltek, 10-20 méterre pedig az óceán hullámzott. Láttam, hogy a parton sátrak állnak, amelyben élnek is néhányan. Megdöbbentem, hogy itt ilyet is lehet, és úgy döntöttem, amíg nem találok munkát, addig nem fogom drága albérletre elkölteni a pénzem, inkább én is leköltözök a partra egy sátorba.” – így is tett.

19807680_10154991620263773_771492708_o

Itt ilyet is lehet

Elkezdett spanyolul tanulni, közben munkát keresett, gitárral a hátán elzarándokolt Tenerife turistaparadicsom részére, ahol a luxusszállodák és éttermek működnek, abban bízva, hogy ott majd nagyobb eséllyel talál állást.
„Ez az a fajta partszakasz, ahol centire pontosan állnak egymástól a napozóágyak és a napernyők, és ahol még a homokot is mindennap átfésülik. Éreztem, hogy ez nem igazán nekem való közeg, nem tudtam elképzelni, hogy mindennap ott dolgozzak tizenkét órát. Úgy gondoltam, ez nem lenne fejlődés vagy előrelépés a számomra.” Ezért inkább elvállalt mindenféle alkalmi feladatot, zenélt, masszírozott a parton, fotózta a szörfölni tanuló turistákat, és bízott a szerencséjében, hogy előbb-utóbb adódik egy jobb lehetőség.

„Itt az emberek szeretnek élni”

Kolosra ezen a varázslatos szigeten rátalált a szerelem is. Már több mint fél éve élt a parton, amikor egyik ismerőse bemutatta neki Sofit. A lány Magyarországról érkezett, ő is a világot járta, két hónapot töltött a Kanári-szigeteken, és már éppen hazaindult volna, amikor megismerkedtek. Nem sokkal később haza is utazott, hogy aztán néhány hónap múlva visszatérjen, és együtt folytassák, vagyis kezdjék meg új életüket.

a_kohaziko_a_parton1

Házikó a parton

A part egy eldugottabb részén kőből, deszkákból és pálmaágakból saját kis kunyhót készítettek, ez lett az otthonuk. A kényelmetlenségek cseppet sem zavarták őket. Mosdóba a közeli benzinkútra vagy éppen a pálmafák közé jártak, a strandon tudtak zuhanyozni, barátaiknál pedig megoldották a mosást. Az időjárás miatt sem kellett aggódniuk, Tenerifén egész évben kellemes a hőmérséklet.

10369718_10153380414578773_1773488685663691767_n

Egy kis utcazene

Kolos összesen egy évig élt a parton, néha költözött be egy-egy hétre valamelyik barátjához, de mint mondja, számára már inkább furcsa volt, hogy van fürdőszoba, tükör vagy más hasonló „luxusberendezés”. Rájött, hogy ezek egyáltalán nem hiányoznak neki.

„Szép lassan lehullottak rólam a különböző megszokott elvárások, a parton megismertem egy másfajta megközelítését az életnek. Nem holmi guruval vagy prófétával találkoztam, csak egyszerű emberekkel, olyanokkal, akiknek más a fontossági sorrend. Itt az emberek szeretnek élni, mernek és tudnak boldogok lenni. Nyitottak, közvetlenek és segítőkészek, akkor is, ha még csak egy napja ismeritek egymást.”

Egy idő után a helyi rendőrök nem nézték jó szemmel, hogy Kolosék komplett kis házikót építettek maguknak, illetve hogy egyre többen kezdtek rajtuk kívül is a parton élni, és elzavarták őket. Addigra azonban lett munkájuk – Sofi egy pubban felszolgálóként dolgozott, Kolos pedig a pub zenésze lett –, így ki tudtak bérelni egy saját lakást. Csakhogy amikor már kezdték úgy érezni, hogy egyenesbe jött az életük, elbocsátották őket.

Sosem éreztem ennyire jól magam!

Nem estek kétségbe. Volt fedél a fejük felett, és továbbra is fenn tudták tartani magukat alkalmi munkákból. Aztán Sofinak felajánlottak egy takarítói állást egy frissen nyílt hostelben. Ma már mindketten ott dolgoznak, takarítanak, recepcióznak, ők irányítják az egész vállalkozást, még egy saját kis lakrészt is kaptak.

Kolos, mint mondja, már letett arról, hogy a zenélésből éljen meg, ahhoz túl sok kompromisszumot kellene kötnie, olyan zenéket játszania, amelyeket nem igazán szeret. Ettől függetlenül mindennap előveszi a gitárját, hogy játsszon egy kis dzsesszt az óceánparti naplementében. Sőt, egy régi nagy álma is teljesült: tudott venni magának egy trombitát, most azon gyakorol.

Egyikőjük sem érzi úgy, hogy bármi is hiányozna az életükből, élvezik a tájat, az időjárást, az új életet. „A sziget nem nagy, de öt különböző mikroklíma van, tehát ha nem tetszik az aktuális idő, akkor csak fél órát kell vezetned, és máris másik környezetben találod magad. A napos óceánpartról felmenni a hegyekbe is csupán egy ugrás, ott pedig a hűvös fenyves fogad. Rengeteg érdekes hely van itt, amit érdemes bejárni. Elég sokat kirándulunk, de még mindig nem sikerült mindent megnézni.”

18839881_10154903304418773_2688813039993076627_o

Amikor legutóbb beszéltünk, Kolos épp indult szörfözni

A családot persze jó lenne többször látni, de nincs honvágyuk, nem is tervezik, hogy a közeljövőben hazalátogatnak. Inkább az egész családot hívnák ki magukhoz.

„Hogy mi a különbség az otthoni és az itteni élet között? Talán az emberek mentalitása, a környezet befolyása az életünkre. Otthon óriási a nyomás, az emberek zárkózottak, nem képesek nyitottak maradni. Itt nem érzem azt a folyamatos frusztráló nyomást, mint otthon. Nem érzem azt, hogy az emberek arcizomrezdülés nélkül, abban a hitben, hogy normális, amit tesznek, egymás nyakára lépve próbálnak feljebb jutni. Tudom, milyen nehéz ilyen körülmények között embernek maradni. Nagyon. Boldognak lenni pedig csak nagyon keveseknek sikerül.”

11855770_10153237720948773_9079934127416020211_n

Nem tér vissza

Kolosék azóta már az esküvőjükre készülnek, ezen kívül nincsenek hosszabb távú terveik. Apróbb céljaik vannak, például szeretnének eljutni Marokkóba.

„Nem indult zökkenőmentesen az új életem, de miután átrendeztem a prioritásokat, elkezdtem élvezni – mondja Kolos. – Semmim nem volt azon kívül, ami a sátorban volt, de sosem éreztem még ennyire jól magam. Persze az élet itt sem tündérmese, ugyanúgy meg kell dolgozni azért, hogy legyen valamid, de hosszú idő után most ismét igazán boldog vagyok. És ami még ennél is fontosabb: szabadnak érzem magam.”

 

Kolos története eredetileg a Családi Lapban jelent meg

Kövesd a mindenkilaci blogot Facebookon is!

  • Suzy Kovacs

    szuper cikk:)