ml_1 (2 of 3)

Flashfüggőség

Egyik nap egy tisztáson táborozunk le, és mikor reggel kinyitom a furgon ajtaját, a szélben hajladozó pitypangok képe fogad. Másnap egy fenyvesben éjszakázunk, ahol sóhajtozva borulnak fölénk a tűlevelű óriások. Hajnalban csak állok a fákon átszűrődő napsütésben, kezemben kávé, szememben még csipa, és majd összefacsarodik a szívem az ezernyi madárfüttyöt hallgatva. Micsoda giccs! – gondolom magamban és az utolsó kortyig kiélvezem.

ml_1 (3 of 3)

Aztán persze előfordul olyan is, hogy egy egyszerű parkolóban töltjük az estét, és madárdalolás helyett a sztrádán munkába igyekvők kocsijának zúgására ébredünk. De már megyünk is tovább, és egy kastély kertjében kötünk ki.

DSC_0507

Este megsétáltatjuk a kutyákat a tó körül (mert nyilván kerti tó is jár ehhez a pompához), és közben azon flashelünk, hogy milyen lehetett anno márkinak vagy várúrnak lenni. Vajon mennyi szoba lehet ebben a kastélyban? Százötven-kétszáz? Vajon évek teltek el, mire minden szobát végigjártak? Jó nagy lehetett a fűtésszámla! Hol lakhattak a cselédek? Biztos voltak nagy tivornyák az úr pincéjéből elcsent borral. És vajon a kisasszonyok ücsörögtek itt a tölgyfa árnyékában egy könyvvel a kezükben, fel-felpillantva a „kulipintyóra”?

 

DSC_0634

Szóval nézzük az esti tóban tükröződő ezernyi kivilágított ablakot és ilyeneken flashelünk, amikor felötlik bennem a gondolat: te jó ég, mi lesz, ha flashfüggő leszek? Mi lesz akkor, ha többé képtelen leszek egy helyben ülni? Vagy idővel ebbe is beleszokik az ember, és eljön az a pillanat, amikor már nem hozzák lázba a folyamatos újdonságok?

De ahelyett, hogy túl sokáig töprengenék ezen, inkább sétálunk még egy kört a tó körül. És csak flashelünk.